hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Készülnek a béremelésre

Megkezdődött annak a kormányhatározatnak az előkészítése, amely megteremti az egészségügyiek őszi béremelésének alapját – tudta meg a Magyar Idők.

Az emelt összegű fizetés először az októberi utalással érkezik, ahhoz pedig, hogy azt minden érintett megkapja, több lépcsőben egyeztetnek majd a kórházak, a szakrendelők és az egészségbiztosító. Névre szólóan meg kell határozni, hogy kik kapnak majd béremelést, amelyben ezúttal mindenki részesül, függetlenül attól, mennyi ideje dolgozik az adott intézményben. A szakdolgozói emelés alapja ugyanis egy új egészségügyi szakdolgozói bértábla, szep­tembertől ennek alapján számolják ki minden egyes ápoló fizetését.

Mivel az orvosok közül sokakat közreműködői szerződéssel foglalkoztatnak a kórházak, vagy vállalkozóként dolgoznak, a bérmegállapodás azonban kizárólag a főállású munkaviszonyban foglalkoztatottakra vonatkozik, itt is szükség van az érintettek pontos meghatározására. Béremelés viszont a részmunkaidős szakdolgozóknak is jár, arányosan, emlékeztet a lap.

A Magyar Idők úgy tudja, az egyeztetésekkel párhuzamosan megkezdődött annak a jogszabálynak az előkészítése is, amely megteremti az őszi béremelés alapját. A tervezett kormányhatározat várhatóan rögzíti majd azt is, hogy az intézmények idén még külön soron kapják meg az emelt bérek fedezetét, az csak a jövő évtől épül be a finanszírozásukba, mert a vonatkozó jogszabály módosításához parlamenti jóváhagyás szükséges. Értesüléseik szerint hamarosan megkezdik a háziorvosi praxisoknak járó, összességében tízmilliárd forintos pluszjuttatás kifizetését is .

(forrás: Magyar Idők)

cimkék

hirdetés

Könyveink