hirdetés

Nincs biztosíték, hogy a pénzt a kimaradók bérére fordítják

Rugalmasabb munkaerő gazdálkodást ígér a kormány az ellátási alapösszeg szerkezetének átalakításával, de a Népszava által megkérdezett szakértők szerint minimális az esély arra, hogy fedezetet találjanak a technikai dolgozók bérének emelésére.

Az ellátásokért járó, 150 ezerről 180 ezerre emelt összeg nem jelent pluszforrást, de az elszámolás belső szerkezete jelentősen átalakul. A nagy kérdés, hogy a szabadabban elkölthető pénzekből mennyi jut a dolgozóknak, például az egy hónapja bejelentett béremelésekből kimaradt technikai munkatársaknak.

A bérpótlékok beépítése az alapdíjba a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) elnöke szerint akkor ad szabadabb kezet az intézményvezetőknek például a bérgazdálkodásban, ha a közalkalmazotti bértábla nem köt le minden fillért. Ebben az elszámolási rendszerben a kórház szükségletei határozzák meg, hogy a menedzsment mire költi az egy távozó dolgozó után megmaradó bérpótlék összegét – érvelt a Népszavának Dózsa Csaba. Hozzátette ugyanakkor: mivel országos szinten átlagokkal számol az alapdíj, az egyes kórházak gyakorlata és igényei alapján lehetnek eltérések, egyáltalán nem biztos tehát, hogy marad-e és ha igen, mekkora összeg lesz az, amit a munkatársak intézményen belüli bérrendezésére tud vagy akar fordítani egy-egy kórház. A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a legfontosabb mindenhol a sürgősségi ellátás zavartalansága, a META elnöke ezért azt tartja valószínűnek, hogy ezen a területen próbálnak majd többet adni az intézményvezetők, vagyis a máshol dolgozó technikai munkatársaknak emiatt megint nem jut bérkiegészítés.

Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének volt elnöke arra figyelmeztetett, hogy az aktív kórházi ellátások elszámolásának átalakítása mellett nagy szükség lenne a krónikus és rehabilitációs díjak hasonló rendezésére is. Kincses Gyula egészségpolitikus azt emelte ki, hogy a kormány tervei javítják a nem állami fenntartású intézmények gazdálkodási lehetőségeit is, hiszen az egészségbiztosító mindenhol a megemelt összegű elszámolást alkalmazza. Így az egyházi fenntartású kórházak mozgástere is javul, bár arra sehol nincs biztosíték, hogy az esetleg keletkező maradványt a béremelésekből eddig kimaradt egészségügyi dolgozók helyzetének javítására fordítják.

(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...