hirdetés

Kérdésekért etikai vizsgálat?

A kamara gazdasági ügyeire volt kíváncsi Kunetz Zsombor, most arról ír a blogjában, hogy etikai vizsgálat indul ellene. Hogy miért, azt egyelőre nem tudni.

Meglehetősen furcsa számomra, hogy amíg tagként a kamara működésével és az elnökség javadalmazásával kapcsolatos kérdéseimre rendkívül cinikus és lekezelő válaszokat kaptam, addig most etikai vizsgálattal kell szembenéznem. Azt még nem tudom, hogy mivel vádolnak; a vizsgálatot az elnökség kezdeményezte – írja a Röntgen.reblog.hu-n Kunetz Zsombor oxyológus.

Az egészségügyi szakértő korábban, mint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja többek között arra is kíváncsi volt, hogy 2010 óta milyen javadalmazásban és béren kívüli juttatásokban részesülnek az elnökség tagjai, mennyi költségtérítést fizetett ki a MOK utazásra a választott tisztségviselőinek. Megkérdezte azt is, hány gazdasági társulásban tag a kamara, és hogy milyen forrásból finanszírozzák a veszteséges gazdasági társulások veszteségeit.

Miután a kamara 25 nappal később, március  27-én kézhez kapott válasza nem elégitette ki a kérdezőt, így ismét feltette a korábbi kérdéseit. Ezekre egyelőre nem érkezett válasz, ellenben március 28-án kelt levelében a MOK Etikai Bizottsága adategyeztetésre szólította fel, mivel a MOK elnöksége panaszt tett ellene a grémiumnál.

Az sem mindennapi, hogy az a tag, aki a kamara gazdálkodását kifogásolja és ebben az ügyben kérdéseket tesz fel, az mindenféle külső feljelentés nélkül etikai vizsgálattal néz szembe – folytatja a beszámolót blogján Kunetz –, míg azok a tagok, akiket a bíróság jogerősen elítélt, simán tovább praktizálhatnak, etikai vizsgálat nélkül. Az is furcsa, hogy hogyan szerezhettek tudomást arról az etikai vétségről (ezt még én magam sem tudom, hogy mi), amit nekem tulajdonítanak, amikor az etikai eljárások kezdeményezéséhez a kamara elnöke szerint a legjobb esetben is egy külső bejelentő kell – ahogy ez történt a veszprémi nőgyógyász esetében – mert maguktól a jelek szerint nem olvasnak újságot, és nem értesülnek a közvéleményt is igencsak foglalkoztató bűncselekményekről. Akár azon nőgyógyászról van szó, akinek az esetében bebizonyosodott, hogy pácienseit szexuálisan zaklatta, vagy nemrég a Semmelweis Egyetemről botrányos körülmények miatt távozni kényszerült nőgyógyász ügyéről.

(forrás: Röntgen.reblog)

Könyveink

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...