Kegyelemdöfés a kis kórházaknak?

A leépítés a bevételeket is súlyosan érinti

A kórházakban teljes erővel folyik a számolás: hogyan tudják eltartani jóval kisebb osztályaikat? A Medical Tribune két kórházon modellezte a várható változásokat. Megalapozottnak látszik a gazdasági vezetők véleménye: jó néhány intézmény számára éppen a mostani fejlemények adhatják meg a kegyelemdöfést.

Sokismeretlenes egyenlettel kell számolniuk a kórházak gazdasági igazgatóinak, ugyanis kénytelenek úgy nekifogni az átalakításnak, hogy nem tudják: miért mennyi pénz jár majd, feloldják-e a teljesítmény korlátozását, vagy a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, azaz a volumenkorlátot hozzáigazítják az ágyszámcsökkentéshez? Kulcskérdés, de szintén homály fedi, mi történik a járóbeteg- ellátással, bekövetkezik-e a sokat emlegetett húszszázalékos kapacitásfejlesztés?

Tervezni kell!
 A bizonytalanságok ellenére tervezni kell; és – kénytelen-kelletlen, de – az igazgatók a mai adatok alapján számolnak. Baráth Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének ügyvezető elnöke szerint a legkönnyebb a bevételi oldalt áttekinteni. Minden igazgató tudja, hány súlyszámot veszít havonta, ezt kell 136 ezer forinttal beszoroznia. A Medical Tribune a változtatások bemutatásához két kórházat, a kapuvárit – Baráth Lajos intézményét – és a makóit választotta modellként. Mindegyik esetben azt vizsgáltuk, milyen hatással lenne gazdálkodásukra, ha az egészségügyi miniszternek a Regionális Tanácsok elé terjesztett eredeti javaslata valósul meg.
  A számolást segítheti, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint egy krónikus ágy finanszírozására naponta jelenleg átlagosan 6735 forintot, egy aktív ágyra viszont 21 171 forintot költ az egészségbiztosító. Tehát ha egy ágyat aktívból krónikussá minősítenek át, akkor a bevételek átlagosan közel harmadukra olvadnak; ez az arány azonban a nyújtott speciális ellátás függvényében változhat. Kapuvárott – csakúgy, mint az ország több intézményében – a miniszter javaslata szerint megszűnne az aktív ellátás és az intézmény rehabilitációs szakkórházzá alakulna át. A jelenlegi 100 aktív és 170 krónikus ágy helyett 278 ágyon fogadhatnának betegeket. A makóiban viszont – bár lényegesen kisebb osztályokkal – megmaradna az aktív rész. A mostani 236 aktív ágyuk helyett 160-on gyógyíthatnának, a 49 krónikus helyett viszont 102 ágyuk lenne. Akármelyik sorsra jut egy kórház, a következmény a bevételek visszaesése: Makón a jelenlegi finanszírozás mellett egy év alatt 408 millió forintról, Kapuváron pedig a fekvőbetegkassza 21 százalékáról, vagyis 157 millióról kell lemondani.
  A költségek, azaz a kiadások kalkulálásánál már bonyolultabb a helyzet. Makón az eddigi, esetenként 60–70 ágyas részlegek helyett rendre 15–20 ágyra zsugorodhat az osztályok kapacitása. Csakhogy a működéshez előírt minimumfeltételek nem az ágyszámhoz, hanem az elvégzendő beavatkozásokhoz és a progreszszivitás szintjéhez kötődnek, így az ebben foglaltakat teljesíteni kell. Baráth Lajos főigazgató szerint a bevételkiesés miatti elbocsátás elsősorban a nővéreket érinti majd, hiszen az esetleg mátrixrendszerben üzemeltetett osztályok orvosigénye a sokféle szakfeladat miatt nem lesz kevesebb, mint korábban. Gondoljunk csak az éjszakai ügyeletre, ahol ugyanakkora létszámmal kell garantálni a 20 ágyas osztályon fekvő betegek biztonságát, mint egy 70 ágyas részlegen. A bérek esetében egyébként is 7–8 hónap kell, mire az elbocsátások kiadáscsökkentő hatása érvényesül. 25 éves munkaviszony után például hat hónapnyi végkielégítés jár a dolgozónak. Makón már kész a forgatókönyv: ha marad a januári miniszteri javaslat, akkor 503 dolgozóból 43-at küldenek el. Ebből idén összesen 3,8 millió forint megtakarítás származik, jövőre egész évre 48 millió forint. Emlékeztetőül: a bevételek havonta 34 millió forinttal csökkennének.
  Kapuváron aktív ellátás megszüntetése miatt a 247 dolgozóból százat el kellene bocsátani; a számítások már itt is elkészültek: 11 orvos, 77 szakdolgozó és 12 fizikai kisegítő munkahelye szűnne meg. Benedek Zoltán orvosigazgató szerint, ami a kórház betegei szempontjából előny, az most gazdasági szempontok okán hátránnyá vált: munkatársaik hosszú ideje dolgoznak náluk, ezért elbocsátásuk jelentős összegbe, mintegy 250 millió forintba kerülhet a kórháznak. Vagyis a bevételek éves szinten 160 millióval csökkennének, míg az elkövetkező hónapokban 250 millió forint többletkiadást jelentenének az elbocsátások.

Kifordítom, befordítomimages/
Megmarad-e az aktív rész vagy sem, a bevételek mindenképpen csökkennek – itt is, ott is jelentősen. Látszólag még azok az intézetek járnak jobban, amelyeknek nem marad aktív részlegük, mert ott az elbocsátásokkal járó rendkívüli kiadások után a költségek ugyancsak jobban visszaesnek. Kapuváron például a dologi kiadások 30, a bérköltségek 15 százalékos megtakarításával számolnak. Ahol viszont aktív részleg is marad, ott csak a betegfüggő kiadások csökkennek, legfeljebb 20 százalékkal. Első ránézésre tehát azok a kórházak járhatnak jobban, amelyeknek nem marad aktív részlegük. Ám ez csak látszat. A krónikus ágyak ugyanis veszteséget termelnek az intézmények számára; Molnár Lajos egyik első intézkedésével visszametszette a krónikus ágyak finanszírozását, ezért a szakemberek egyetértenek abban, hogy a jelenlegi tételekből lehetetlen kijönni. Makón például 1300 forint „ráfizetést” termel minden krónikus ágy naponta.
  Téved, aki eddig azt hitte, hogy az intézményigazgatók és tulajdonosaik azért „kapaszkodnak” ágyaikba, mert az ellátási körzetükben élő betegek számára a lehető legszélesebb spektrumú ellátást akarják nyújtani. A politikai „haszon” eltörpül ahhoz képest, hogy a kórházak az aktív ágyaikból származó „többletbevételük” átcsoportosításával próbálják egyensúlyban tartani intézményüket. Makón is, mint ahogy az ország más intézményeiben ezt a technikát alkalmazták, csakhogy most az ágyak aránya borul, vagyis a feladat megoldhatatlannak látszik.

  A beteg zsebe
Egy biztos, a kieső forrásokat pótolni kell, és ha a biztosító nem fizet, akkor marad a beteg. Ha Kapuváron nem maradna aktív ágy, akkor a krónikus ágyakból származó veszteséget egyetlen módon, a térítési díj bevezetésével képesek pótolni. A kórház orvosigazgatója azonban egyelőre csak annyit tud, hogy ez az összeg bizonyosan meghaladja a tervezett kórházi napidíjét. Makón is új bevételi lehetőséggel számolnak, az új ápolási részlegen az új struktúra indulását követően a területen kívüli betegektől négyezer forintot szednek felvételre jelentkezéskor, és ezen felül 400 forintot kell fizetni naponta az ellátás időtartama alatt.
  Ha nem módosul számottevően a finanszírozás – márpedig erre a konvergenciaprogram miatt alig van lehetőség –, a mostani átalakulás megpecsételheti számos kis kórház sorsát. A forráselvonás mind a krónikus, mind az aktív kórházak esetén olyan jelentős, hogy ez szinte lehetetlenné teszi gazdálkodásukat. A kegyelemdöfést az adhatja meg, ha az egészségügyi hatóság – mint azt a szaktárca ígéri – a jövőben szigorúan ellenőrzi a személyi minimumfeltételek teljesülését. A 15–20 ágyas osztályok mellett ennek kigazdálkodása ugyanis szinte képtelenség.