hirdetés

Kártalanítást kér kórházáért Veresegyház

Több mint félmilliárd forintos kártalanítást kér Veresegyház önkormányzata azért, mert tiltakozása ellenére május elsején állami kézbe került a korábban városi tulajdonú Misszió Egészségügyi Központ – közölte Garai Tamás, a Pest megyei település jegyzője.

Az Országgyűlés április 23-án szavazta meg a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést. A döntés értelmében az állam május 1-jével 70 egészségügyi intézményt vett át az azokhoz kapcsolódó vagyonnal az önkormányzatoktól. 54 kórháznak fenntartója és tulajdonosa is az állam lett, további 7 intézmény már január óta állami tulajdonban van, másik 9 kórház esetében pedig az átvett feladat ellátásához szükséges, bármilyen jogcímen használt önkormányzati ingó- és ingatlanvagyon került májustól az államhoz.

Garai Tamás elmondta, hogy noha minden lehetséges fórumon kifogást emeltek modern, nyereségesen működő egészségügyi intézményük átadása ellen, a nemrég életbe lépett törvény értelmében május elsejétől állami tulajdonúvá vált a "Misszió".

A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy 524 millió forintnyi kártalanítást kér az államtól; ez az összeg az intézmény értékének a felét teszi ki – közölte a jegyző. Tájékoztatása szerint a kórházat 10–12 éve önerőből, mindenféle állami támogatás nélkül építették, mi több, az alulfinanszírozás miatt a város – tagi hitellel – a működtetésbe is besegített.

Garai Tamás megjegyezte: noha a törvény szerint csak az öt éven belül épült egészségügyi intézmények esetében jár az érintett önkormányzatoknak kártalanítás, Veresegyház a Misszió Egészségügyi Központ létrehozásának és működtetésének körülményeire tekintettel egyedi elbírálásra számít. Nem akarnak nyerészkedni, ezért csupán annyi pénzt kérnek, amennyibe az önkormányzatnak ténylegesen került a kórház, ez körülbelül a mai érték fele. Kérésüket Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének, a térség országgyűlési képviselőjének, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárnak és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének is megküldték, de válasz még nem érkezett – közölte Garai Tamás.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...