Kardiovaszkuláris tanulságok

A Journal of the American Medical Association január 20-i számában jelent meg az a tanulmány, amelynek legfőbb tanulságát az első szerző, Vicente Corrales-Medina így fogalmazta meg: „Ha valaki tüdőgyulladás miatt kerül kórházba, nagyobb az esélye, hogy a közeli és távolabbi jövőben kardiovaszkuláris betegség fog kialakulni nála. Mindez két dolgot is jelent. Egyrészt még egy érvvel több támasztja alá, hogy mindent meg kell tennünk a közösségben szerzett pneumónia megelőzése érdekében, fontos pl. a vakcináció és az alapvető kézhigiéné biztosítása, különösen az idősebbek, illetve azok esetében, akiknél a kardiovaszkuláris betegség egyéb kockázati tényezői is fennállnak (pl. diabétesz, dohányzás, magas koleszterin-szint). Másrészt, amennyiben kialakult a pneumónia, az orvosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a beteg számára nagyobb a kockázata, hogy a gyógyulást követő hetekben, hónapokban, sőt években kardiovaszkuláris betegség alakul ki nála, ezért ennek megelőzése érdekében szűrési és gondozási tervet kell kialakítaniuk.”

Bár már más vizsgálatok is megállapították, hogy összefüggés van a pneumónia következtében szükségessé váló hospitalizáció és a kardiovaszkuláris megbetegedések között, az új tanulmány - Association Between Hospitalization for Pneumonia and Subsequent Risk of Cardiovascular Disease - az első, amely olyan betegek kockázatát vizsgálta, akik esetében a pneumónia előtt nem állt fenn kardiovaszkuláris betegség, továbbá figyelembe vették az egyéb ismert kardiovaszkuláris kockázati tényezőket is. Ezáltal, nyilatkozták a tanulmány szerzői, az eredmények erős bizonyítékkal szolgálnak, hogy a tüdőgyulladás miatti kórházi kezelést a kardiovaszkuláris megbetegedések önálló kockázati tényezőjének kell tekinteni.

A kutatók 3.813 fő adatai alapján vonták le a következtetéseket, amelyek két egyesült államokbeli közösségi egészségügyi vizsgálatból származtak. Az egyik vizsgálat 65 éves és idősebb betegekkel, a másik 45 és 64 év közöttiekkel foglalkozott, köztük 1.271 tüdőgyulladásos beteggel és 2.542 életkorban illesztett kontrollszeméllyel; mindkét vizsgálat időtartama 10 évet ölelt fel. Az eredmények szerint a tüdőgyulladásos betegek esetében a teljes tíz év alatt emelkedett volt a kardiovaszkuláris betegségekkel kapcsolatos kockázat; a legnagyobb kockázatnövekedés az első év során volt tapasztalható. A 65 éves vagy annál idősebb betegek csoportjában a kontrollokhoz képest a tüdőgyulladásban szenvedők esetén négyszer nagyobb volt annak esélye, hogy a fertőzést követő 30 napon belül szív-érrendszeri kórban betegszenek meg, sőt még a tizedik évben is majdnem kétszeres volt az esély. Másként kifejezve: amennyiben egy 72 éves, két kardiovaszkuláris kockázati faktorral (hipertenzió és dohányzás) is rendelkező nőbeteget pneumónia miatt hospitalizálnak, annak esélye, hogy kardiovaszkuláris megbetegedés alakul ki nála az elkövetkező 10 évben, 31%-ról 90%-ra emelkedik. A 45-64 éves kor közöttieknél a kockázat-emelkedés az első két év során szignifikáns, esetükben az infekció utáni 90 nap alatt bekövetkező kardiovaszkuláris megbetegedés esélye 2,4-szeresre nő. MintCorrales-Medina elmondja, jelenlegi kutatásukban arra fókuszálnak, hogy megállapítsák, milyen biológiai mechanizmusok állnak a pneumónia utáni magasabb kardiovaszkuláris kockázat mögött.

Hatékony közösségi egészségfejlesztő programok

A másik friss JAMA-tanulmány arról számol be, hogy egy jól tervezett és szervezett közösségi kardiovaszkuláris prevenciós program képes a hospitalizáció és a mortalitás csökkentésére. A program során 40 éves időtávot magába foglalóan a Franklin Cardiovascular Health Program (FCHP) képes volt a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint alapvető javítására, a nikotinfüggőség szignifikáns visszaszorítására. A tanulmány - N. Burgess Record és munkatársai: Community-Wide Cardiovascular Disease Prevention Programs and Health Outcomes in a Rural County, 1970-2010 – szerint a közösségek képesek arra, hogy javítsák tagjaik egészségi állapotát, ha fenn tudnak tartani hatékony, bizonyítékokon alapuló intervenciós tevékenységeket évtizedeken át, és mérni tudják annak eredményeit. Erre napjainkban azért is egyre inkább lehetőség nyílik, mert a szükséges információkat az inteneten is meg lehet szerezni, és az adatokat közzé lehet tenni, amire jelen kutatás indulásakor még nem volt mód, nyilatkozta a második szerző, Daniel K. Onion. Mint a tanulmány megállapítja, különösen az a néhány prevenciós program nyújt értékes bizonyítékot a kockázati tényezők előfordulási aránya, valamint a morbiditás és mortalitás csökkenésére, amelyeket vidéki, alacsony bevételű közösségekben sikerült több mint 10 éven keresztül fenntartani.

Az USA Maine államában, Franklin megyében az 1960-as évek végén néhány helyi közösség (22.444 lakos) úgy döntött, hogy kiemelt figyelmet fordít a kardiovaszkuláris megbetegedések csökkentésére. A programot egy közösségi iroda, egy non-profit orvosi praxis, majd a későbbiekben a helyi kórház koordinálta. A megelőzés a hipertónia, az emelkedett koleszterinszint, a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegénység csökkentését célozta meg.

A program első négy évében az FCHP a megye felnőtt lakosságának fele esetében elvégezte a szűrővizsgálatokat, a hipertóniásnak bizonyulók esetében kezelést vezettek be, a kontrollált esetek száma 18,3%-ról 43%-ra emelkedett (24,7%-os abszolút növekedés), a koleszterin-szűrés 5 éven belül elérte a lakosság 40%-át, a kontrollált esetek száma 0,4%-ról 28,9%-ra emelkedett (15 év alatt), és a dohányzásról leszokók aránya is több mint 20%-kal nőtt.

Mindez idő alatt a hospitalizációk aránya és a mortalitás, ezen belül a kardiovaszkuláris eredetű halálozás, valamint a kórházi költségek szignifikánsan csökkentek (ez utóbbi évente 5,45 millió dollárral). A tanulmány szerzői mindezekből levonják a következtetést: a közösségi egészségfejlesztő programok nemcsak hatékonyak, de egyben költséghatékonyak is lehetnek.