Gyógyítás
Kapszulás endoszkóp: fájdalommentes vizsgálat
2009. november 09. 13:00
A gasztroenterológiai szakrendeléseken megjelenők gyakran indokolatlanul félnek a különféle vizsgálatoktól. Néhányan már hallottak a kapszulás endoszkópiáról, és reménykedve kérdezik, kérhetik-e inkább ezt a fajta diagnosztikus módszert.
E diagnosztikus módszert 2000-ben mutatták be San Diegóban, 2001-ben került be az orvosi gyakorlatba és hamar teret is hódított. A vizsgálat már Magyarországon is elérhető néhány kiemelt gasztroenterológiai (emésztőszervi betegségekkel foglalkozó) centrumban. A rossz hír az, hogy mivel a vizsgálat igen költséges és speciális szaktudást, eszközös hátteret igényel, egyelőre nem váltja ki a klasszikus endoszkópos módszereket. Jó hír viszont, hogy a kapszulás eljárásra az esetek túlnyomó többségében nincs is szükség, legalábbis a páciens gyógyulása szempontjából.
A hagyományos endoszkópiás módszerekkel a bélcsatornának a száj felől (gyomortükrözés, gastroscopia során) csak egy kb. 70 centiméteres, speciális módszerekkel további mintegy 100 centiméteres, a végbél felől (vastagbéltükrözés, colonoscopia) pedig kb. 1,5 méteres szakasza áttekinthető - a köztes, több méternyi vékonybélszakaszok viszont rejtve maradnak. Hozzá kell tenni azonban, hogy a vékonybél betegségei lényegesen ritkábbak a gyomor illetve vastagbél betegségeinél — azaz, e két módszerrel nagy valószínűséggel felderítjük a bajt. Ha mégsem születik kielégítő diagnózis, akkor jöhet a kapszulás vizsgálat.
Ennek a módszernek is megvannak azonban a hátulütői: a kapszulás endoszkópia — szemben a hagyományos módszerekkel —, egyelőre nem nyújt lehetőséget terápiás beavatkozásra. Vagyis hiába kíméletes a vizsgálat, a gyógyításhoz újabb beavatkozásokra vagy kezelésre lesz szükség. Ha pedig a kapszula valahol elakad az útja során, szélsőséges esetben endoszkópos eltávolítás vagy műtét is szükségessé válhat. Arról nem is szólva, hogy az egész nem ér semmit, ha a beteg nem képes lenyelni a kapszulát.
A vizsgálat során a betegnek szájon át kell lenyelnie egy 26x11 milliméteres, 3,7 grammos műszert. A nyelőcső, a vékonybél és a vastagbél vizsgálatára különböző eszközöket fejlesztettek ki. A nyelőcső vizsgálata kb. 20 percig tart, a vékonybélé (ez a jelenleg leggyakrabban használt módszer) 4-6 óra, a vastagbélé pedig 6-8 órát vesz igénybe.
A műszer a lenyelés után automatikusan, a bélmozgásokat követve sodródik tovább. Útja során képeket készít, majd 8-20 óra elteltével a végbélen át kiürül. A beteg számára a vizsgálat nem jár megterheléssel és nem igényel kórházi tartózkodást.
A módszert a szakemberek számos előzetes vizsgálat elvégzése után, a kivizsgálási sor sokadik lépéseként javasolják. A leggyakoribb javallat olyan gyomor-bélrendszeri vérzések eredetének tisztázása, amelyeknek forrását sem a nyelőcső-gyomor-nyombél, sem a vastagbél területén nem sikerül azonosítani.
Ennél ritkább javallat az, amikor bizonyos gyulladásos bélbetegségekben (indeterminált colitis, Crohn-betegség), lisztérzékenység vagy örökletes, polip-képződéssel járó szindrómák kivizsgálásának részeként használják. Ezekben az esetekben is kiegészítő módszerről van azonban szó, a diagnózis felállításának nem ez az alapja.
A hagyományos endoszkópiás módszerekkel a bélcsatornának a száj felől (gyomortükrözés, gastroscopia során) csak egy kb. 70 centiméteres, speciális módszerekkel további mintegy 100 centiméteres, a végbél felől (vastagbéltükrözés, colonoscopia) pedig kb. 1,5 méteres szakasza áttekinthető - a köztes, több méternyi vékonybélszakaszok viszont rejtve maradnak. Hozzá kell tenni azonban, hogy a vékonybél betegségei lényegesen ritkábbak a gyomor illetve vastagbél betegségeinél — azaz, e két módszerrel nagy valószínűséggel felderítjük a bajt. Ha mégsem születik kielégítő diagnózis, akkor jöhet a kapszulás vizsgálat.
Ennek a módszernek is megvannak azonban a hátulütői: a kapszulás endoszkópia — szemben a hagyományos módszerekkel —, egyelőre nem nyújt lehetőséget terápiás beavatkozásra. Vagyis hiába kíméletes a vizsgálat, a gyógyításhoz újabb beavatkozásokra vagy kezelésre lesz szükség. Ha pedig a kapszula valahol elakad az útja során, szélsőséges esetben endoszkópos eltávolítás vagy műtét is szükségessé válhat. Arról nem is szólva, hogy az egész nem ér semmit, ha a beteg nem képes lenyelni a kapszulát.
A vizsgálat során a betegnek szájon át kell lenyelnie egy 26x11 milliméteres, 3,7 grammos műszert. A nyelőcső, a vékonybél és a vastagbél vizsgálatára különböző eszközöket fejlesztettek ki. A nyelőcső vizsgálata kb. 20 percig tart, a vékonybélé (ez a jelenleg leggyakrabban használt módszer) 4-6 óra, a vastagbélé pedig 6-8 órát vesz igénybe.
A műszer a lenyelés után automatikusan, a bélmozgásokat követve sodródik tovább. Útja során képeket készít, majd 8-20 óra elteltével a végbélen át kiürül. A beteg számára a vizsgálat nem jár megterheléssel és nem igényel kórházi tartózkodást.
A módszert a szakemberek számos előzetes vizsgálat elvégzése után, a kivizsgálási sor sokadik lépéseként javasolják. A leggyakoribb javallat olyan gyomor-bélrendszeri vérzések eredetének tisztázása, amelyeknek forrását sem a nyelőcső-gyomor-nyombél, sem a vastagbél területén nem sikerül azonosítani.
Ennél ritkább javallat az, amikor bizonyos gyulladásos bélbetegségekben (indeterminált colitis, Crohn-betegség), lisztérzékenység vagy örökletes, polip-képződéssel járó szindrómák kivizsgálásának részeként használják. Ezekben az esetekben is kiegészítő módszerről van azonban szó, a diagnózis felállításának nem ez az alapja.
