hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Káosz az ÁNTSZ-nél

A kormányzat váratlanul elvonta az országos tisztifőorvostól az ÁNTSZ kilenc országos intézetének irányítását - írja a Népszava.

A szakmai irányítási és felügyeleti jogkör Cserháti Péterhez, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik helyettes államtitkárához került. Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos szerint az ország közegészségügyi biztonságát jelentősen veszélyezteti a szabálymódosítás okozta zűrzavar.

A lap szerint teljes a káosz a korábban biztos kézzel irányított Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szervezetén belül. Információik szerint eluralkodott a bizonytalanság a dolgozók között, miután kedden nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat egy utasítása nyomán az ÁNTSZ országos intézetei már nem tartoznak a tisztiorvosi szolgálat irányítása alá, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyik helyettes államtitkára kezébe kerültek. Azóta felborult a rend a szervezeten belül, hiszen nem egyértelmű, hogy az ÁNTSZ-t is irányító Országos Tisztifőorvosi Hivatal kiadhat-e egyáltalán központi utasítást az érintett intézetek számára.

A szakminisztérium háttérintézményeként működött eddig is a többi között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az OTH, így az ÁNTSZ is - Szócska Miklós államtitkár szakmai irányítási jogkörében. Az ÁNTSZ felügyelete alatt pedig hét regionális intézet működik, és eddig kilenc országos intézet irányítása is ide tartozott. Október 18-án azonban a NEFMI utasítást adott ki a tárca új Szervezeti és Működési Szabályzatáról (szmsz), mely szerint az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár - más feladatai között - koordinálja a minisztérium irányítása alá tartozó, "állami feladatként meghatározott egészségügyi közszolgáltatások nyújtására kötelezett intézmények szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat". Az e posztot betöltő Cserháti Péter közvetlen felügyelete alá kerül tehát a kilenc országos intézet, köztük például az Országos Epidemiológiai Központ - a legfőbb járványügyi szakértői szerv - vagy az Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Az OTH-nál csak a 7 regionális ÁNTSZ-intézet maradt meg.

A Népszava úgy fogalmaz: "a helyzet pikantériáját csak fokozza, hogy állítólag Paller Judit országos tisztifőorvos múlt pénteken - egy értekezleten - még arról beszélt, hogy tervek szerint három országos intézménnyé szervezik át az eddigi kilencet, de arról nem szólt, hogy már nem az ő, pontosabban az OTH irányítása alatt. Azt nem tudni, hogy volt-e tudomása a kormányzat lépéséről, azóta pedig szabadságon van."

A teljes cikket a Népszava oldalán olvashatja!

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink