hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A remény hal meg utoljára

Jövő évi költségvetés: a remény rabjai

Agyaglábakon áll az egészségügy jövő évi költségvetése. Miközben már rég a T. Háznak kellene szavaznia róla, még mindig javában zajlanak az egyeztetések, háttéralkuk, lényegében a pénz utáni kutakodás annak érdekében, hogy valamiképp mégis csak túlélhető legyen az ágazat – s betegei! – számára a jövő esztendő. A remény hal meg utoljára, adott biztató útmutatást a kezdődő költségvetési vita során az egyik orvos országgyűlési képviselő. Az üzenet címzettjeinek, pályatársaknak és pacienseknek tehát van miben reménykedniük. 

A vártnál lényegesen kisebb érdeklődés kísérte az Országgyűlés egészségügyi bizottságának mai ülését, ahol pedig nem kevesebbről, mint az ágazat jövő évi költségvetéséről kezdődött meg a vita. Az már az Állami Számvevőszék jelentéséből is kiderült, hogy minden fillérért vérig és utolsó pillanatig tartó harc zajlik a tervkészítők között. Bár az elmúlt hetekben sikerült közelíteni a Nemzeti Erőforrás valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium jövő évre szánt összegei közötti távolságot, a háttéralkuk és iszapbirkozások még mindig tartanak.

Plusz – mínusz

Már a bevételi főösszeg – 1370 milliárd – összetételén is lehet elmélkedni, annál is inkább, mivel egyre többször hallani: milyen sok pénzt (közel 640 milliárdot) tesz e kasszába a központi költségvetés. Csakhogy ezt nem kényszerből vagy kegyből, hanem kötelességből kell tennie, hiszen amíg társadalombiztosítási keretek között működik az egészségügy rendszere, addig minden biztosított után fizetnie kell valakinek. A gyermekek és a nyugdíjasok esetében a járulékfizetési kötelezettség a központi költségvetést terheli. Az, hogy az elmúlt közel két évtizedben a politika mindig gyáván meghátrált attól, hogy – mint sok más, ugyancsak társadalombiztosítást működtető országban – valami módon rendezze a nyugdíjasok járulékfizetését, illetve a kiskorú eltartottak helyzetét – legkevésbé írható az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésének számlájára.

A költségvetés egyébként, miközben egyik kezével ad, a másikkal alaposan belemarkol a kasszába. Az e-alap bevételeiből utalják ugyanis a gyest (41,6 milliárd) a gyermekgondozási díjat (93,7 milliárd), s ráadásként ez utóbbi nyugdíjjárulékát is (22,5 milliárd). A központi kassza így lényegében saját maga puffereként használja az OEP-et, vagyis ide tolja azokat a kiadási tételeket, amelyek emelnék hiányát. A végösszeg 116,2 milliárd.

Azt, hogy milyen zűrzavar van a költségvetés körül, a félreértések halmaza is bizonyítja. A mai bizottsági vitán is volt olyan képviselő, aki addig osztott-szorzott, míg plusz 12,5 milliárdot adományozott annak a költségsornak, amelyben a háziorvosi ellátástól a betegszállításon és laborvizsgálatokon át a szakorvosi kezelésekig, minden benne foglaltatik. Ez az úgynevezett gyógyító-megelőző ellátásokat tartalmazó rész 12,5 milliárddal több mint az idei eredeti előirányzat, összesen tehát a fenti célokra 770 milliárd jut 2011-ben. Ehhez társul egy 15 milliárdos tartalék keret, ezt azonban csak nagyon szigorú szabályok teljesítése révén lehet majd igénybe venni.

Nem minden tanulság nélküli végignézni azt a folyamatot, amely nyilván alaposan eltér a hétvégi piaci alkudozástól bár - a nagyságrendet kivéve -, nem tudni miben. A nemzetgazdasági tárca első körben például 734 milliárdot szánt a gyógyító munka finanszírozására, ezt húzta föl az OEP-NEFMI stábja, a már említett tartalékkal együtt 785 milliárdra. A győzelemnek azonban nagy ára van: e 15 milliárdot a gyártókon akarják behozni, derült ki a bizottság ülésén.

Háziorvosok: lesznek vesztesek is

A költségvetés egyik legnagyobb vesztese az alapellátás, amelynek ugyan közel 3 milliárddal magasabb lesz a kasszája az idei 78 milliárdhoz képest, ám ebből a többletből azok részesülnek, akik takarékos gyógyszerrendelésre szakosodnak. Vigaszágon 2011 második felétől állítólag új eszköz- és ingatlantámogatási rendszer indul 1,4 milliárdos összegben. Ha lesz még kinek adni, egy felmérés szerint ugyanis több száz, korhatárt elért háziorvos úgy döntött, ha nem javul a finanszírozási helyzete, inkább nyugdíjba vonul.

A költségvetési vitának egyelőre az általános része fejeződött be bizottsági szinten. A benyújtott tervekre a fideszes képviselők igennel, a szocialista és a jobbikos frakció tagjai nemmel szavaztak. Folytatás következik.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink