hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Elfogyott a türelmük: jön a CT, megy a radiológus

Hat orvos távozik szinte egyszerre az egri Markhot Ferenc Kórház radiológiai osztályáról, az igazgató szerint a maradó 13-mal is el tudják látni a feladataikat – írja a HEOL.

Dr. Fazekas Péter  távozó főorvost már Salgótarjánban érte utol a lap, kedden már ott dolgozott. Szavai szerint a frissen érkező MR-készüléket már egri csapat üzemeli be a szomszéd megye kórházában. Szerinte az egri radiológián azért mondott fel előbb három, majd az ő szerződésének lejártakor további két orvos, mert nagyon rossz a hangulat, rosszak a körülmények.

– Az volt a vád ellenem, hogy nem akadályoztam meg a kollégáim távozását, mi több, melléjük is álltam – mondta el Fazekas. – Én kardoskodtam amellett, hogy maradjanak egri orvosok, s mellette vállalhatnak más kórházakban feladatot. A fiatalok viszont megragadták a kínálkozó lehetőséget, a jobb feltételek reményében és felmondtak.

– Elsősorban a pénz játszott szerepetaz orvosok távozásában. A környékbeli kórházak esetenként dupla fizetésért csábították el a doktorokat, Magyarországon radiológus szakorvosból hiány van – nyilatkozta  alapnak dr. Tóth Ildikó főigazgató. – Salgótarjánba, Hatvanba MR, a jászberényi kórházba új CT érkezett, s Gyöngyösön és Miskolcon is jelentős eszközfejlesztés valósult meg. Az itteni orvosoknak, akik most elmentek, két-három hónap türelemmel kellett volna még rendelkezni, hiszen Egerbe is érkeznek az új, modern eszközök. CT, MR és új DSA is lesz, december közepén érkezik négy új digitális röntgenkészülék beszerzése is folyamatban van.

A kórház igazgatója szerint a maradó 13 szakorvossal el tudják látni az egri radiológia feladatait. Korábban volt annyi szakemberük, akikkel azt tervezték, hogy távleletezést vállalnak más kórházaknak. Úgy értékelte: ha most ezt el is kell vetniük, pánikra nincs okuk. A mammográfia esetében, ha kell, továbbra is igénybe veszik annak a külső cégnek a segítségét, amely távleletezett már az egri kórháznak e szakterületen – olvasható a heol.hu-n.

 

(forrás: HEOL)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...