Jelentés a második évtizedről

A „Debrecen Hypertension Study” munkacsoportjának irányítója, dr. Páll Dénes, a debreceni Regionális Hipertónia Centrum vezetője kapta Fukuokában, az ISH (International Society of Hypertension) 21. Világkongresszusán októberben a fiatal kutatók kiemelkedő tevékenységét elismerő Widimsky-díjat.
Kutató orvosnak tartod magad?
– Bár az évente kiadott díjat valóban a világ valamelyik 40 évesnél fiatalabb kutatója kapja – én továbbra sem gondolom azt, hogy igazi kutató orvos lennék. E nagy elismerés után is elsősorban a gyógyítás, azon belül a hipertóniás betegek kezelése érdekel. Közép- Európában ez ideig a 15–18 éves korosztályt érintő, több mint tízezer főre kiterjedő felmérés eredményeit összegző publikált vizsgálatról nem tudok, éppen ezért büszke vagyok arra, epidemiológiai adatok híján épp az általunk készített debreceni normális és kóros értékeket tartalmazó táblázat szolgál referenciaértékként. A Magyar Hipertónia Társaság ajánlásában évek óta a mi adatainkat tüntetik fel. Jelenleg újabb klinikai kutatási vizsgálatokat tervezünk, fiatalabb kollégáknak ez biztosítana lehetőséget tudományos munka végzésére. A pontos célokról csak néhány hónap múlva tudok beszámolni.
Öt évvel ezelőtt a LAM-ban (2001;11:418–425) megjelent publikációdban azt állítottad, hogy a 14–18 éves fiataloknál a hipertónia prevalenciája 1–1,5 százalék. Alátámasztják ezt a debreceni eredmények?
 – Az aktuális nemzetközi ajánlásokban a 15–18 éves korosztályra vonatkozó adat valóban ennyi. A különböző országokban és különböző metodikával készült vizsgálatok 0,5 és 12 százalék közötti gyakoriságról számolnak be. Mi 2,53 százalékos pontprevalenciát mutattunk ki. Az érték üzenete, hogy szinte minden középiskolás osztályban van egy hipertóniás tanuló. Legfőbb oka ennek, hogy a túlsúlyos és az elhízott fiatalok között sokkal több a hipertóniás, bár a betegség primer formája normális testtömegindex mellett is előfordul. A testsúlytöbblet gyakoribbá válása önmagában is növeli a serdülőkori hipertónia prevalenciáját, de meg kell említeni azt a tényt is, hogy mivel a szűrővizsgálatok a rejtett morbiditás felismerését célozzák, ezért a teljes populációra kiterjedő szűrés a felismert esetek számának további jelentős növekedésével jár.
Az elhízás ennyire domináns rizikófaktor?
– Az első helyet egyértelműen a testsúlytöbblet foglalja el. Ugyanakkor elszomorító, hogy önbevallásuk alapján a középiskolások közel húsz százaléka dohányzik és 12 százalékuk hetente fogyaszt szeszes italt. Mindössze 32,4 százalékuk mozog rendszeresen a testnevelés órákon kívül, 15 százalékuk megsózza az elé tett ételt, 11 százalékuk állandó stresszhelyzetben él. A hipertóniás fiatalok koleszterinés vércukorszintje meghaladja a megfelelő vérnyomású kontrollokét – e koncentrációk ugyan a normális tartományba esnek, de a két csoport között szignifikáns a különbség. Egész Európára jellemző adat, hogy a fiúk szisztolés vérnyomását 11, diasztolés vérnyomását 2 Hgmm-rel magasabbnak találtuk a lányokénál. 45–50 éves korban a két nem közötti vérnyomáskülönbség eltűnik, sőt 55 év felett már a hölgyeknél mutatkozik magasabb vérnyomás.
A diagnózis felállításához szükséges módszer megegyezett a nemzetközi ajánlásokkal?
– Érdekes módon a nemzetközi ajánlás a serdülőkori hipertónia diagnózisának felállításához nem követeli meg, csupán javasolja a 24 órás ambuláns monitorozást (ABPM). Az egy alkalommal végzett három mérés alapján a biztosan nem hipertóniás fiatalok köre határozható meg. A többieknél további két alkalommal elvégzett 3-3 mérés, tehát legalább kilenc adat alapján állítható fel a diagnózis. Mi a hipertóniás fiataloknál valamennyi esetben megcsináltuk a 24 órás monitorozást, és azt tapasztaltuk, hogy 23 százalékuknál – az ajánlásban megfogalmazottak szerint végzett eseti mérések ellenére – az ABPM fehérköpeny-hipertóniát igazolt. Figyelembe véve, hogy hazánkban az ABPM széles körben elterjedt módszer, rutinszerű alkalmazását javasoljuk a diagnosztizáláshoz.
A serdülőknél tapasztalt eltérések megegyeznek a felnőttekre jellemzőkkel?
 – Vizsgálatainkból kiderült, hogy már a serdülőkori hipertóniásokra is jellemző az alacsonyabb nitrogén-monoxid- és a magasabb endothelinszint. Transzkraniális Dopplerrel mértük az agyi vérátáramlást, és a különböző tesztekre (légzésvisszatartás, hiperventilláció) adott választ. Itt is számottevő különbség észlelhető a hipertóniások és a kontrollcsoport között. Mindent egybevetve: a hipertóniások és a normotóniások között felnőttkorban jól ismert különbségek enyhébb szinten már a második életévtizedben is kimutathatók.
Ezek szerint a terápiás célértékek is ugyanazok lehetnek a két korosztályban?
– Egyértelmű nem a válasz. Felnőtteknél az életkortól és a nemtől függetlenül mindenkinek 140/ 90 Hgmm alá kell csökkenteni a vérnyomását. Társbetegségek esetén, mint a diabétesz vagy a vesebetegség, 130/80 Hgmm a célérték. Serdülőkorban az életkor, a nem és a testmagasság alapján bontott alcsoportokban percentilis görbék alapján határozzuk meg a normális és kóros értéket. Az ismételt mérések alapján akkor beszélünk hipertóniáról, amikor az adott fiatal értéke meghaladja a 95-ös percentilist.
Mekkora volt a gyógyszeres kezelésre szorulók aránya?
– A diagnózis felállításakor gyógyszeres kezelést csak súlyos hipertónia vagy célszervkárosodás esetén kezdhetünk. Később általában a hipertóniás fiatalok 40–50 százalékának adtunk gyógyszert. Az ajánlás mindenkinél a nem gyógyszeres kezelést részesíti előnyben, és a felnőttekhez képest hosszabb, 3–6, vagy akár 12 hónapos várakozást javasol a gyógyszeradás előtt. Fontos, hogy közben ellenőrizzük, biztosan hipertóniás- e a fiatal, illetve, hogy nem elegendő-e a testsúlycsökkentés, a mozgás és a sószegény diéta. A nem gyógyszeres kezelési módok sok esetben számottevően csökkentették a vérnyomást, ugyanakkor számos alkalommal gyógyszer nélkül nem értünk el megfelelő eredményt.