Játék az egész

A makrancos hölgy a Madách Kamarában

Első blikkre az „Espresso” felirat tetszett a legjobban: igazi, hatvanas évekből való gyöngyszem; az enyhén dőlt vonalvezetés, a szókezdő E gömbölyded ívei, a klasszikus szocreál, ha lehet ilyet mondani. Az ajtó előtt részegen alvó hajléktalan persze már a „kapreál” terméke. Az egész pedig, hiszik vagy sem, Shakespeare A hárpia megzabolázása, avagy A makrancos hölgy című vígjátéka a Madách Kamarában.

Van ugyanis egy keretjátéka ennek a darabnak, amelyet viszonylag ritkán játszanak el. Eszerint az egész Petruchio-Kata történet egy léha fickó álma, aki jól felöntött a garatra egy ivóban, és akit még a kocsmárosné is kidobott. A végén persze a durva valóságra ébred.

Keszég László rendezésében meglehetős hangsúlyt kap a keretjáték; például felbukkan az előadás kellős közepén, igaz, jókor, jó helyen: Kata leckéztetésének részeként.

Nádasdy Ádám viszonylag új fordítása szinte felkínálja az előadás idejének rugalmas kezelését; önmagában ugyan nem aktualizál, de jól mondható, hétköznapi nyelven görögnek a dialógusok, az irónia metszőbb, a replikák ütősebbek.

Nincs más hátra: a darab eszmei mondandóját, ezt a macsó, durva férfimentalitást kell „lenyomni a torkunkon” most, amikor a csapból is feminista szövegek folynak, és mi tagadás, a Petruchio-féle asszonyszelídítéstől borsódzik a hátunk, és erősen tudni véljük, mit is mondanánk ennek a drága embernek, ha Kata helyében lennénk...