hirdetés

Járványokkal és bizalmi válsággal küzdenek a házi gyermekorvosok

Egyszerre kell kezelniük a tavaszi járványhullámokat és a társadalmi bizalom erózióját a házi gyermekorvosoknak – derült ki a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) sajtóbeszélgetésén.

A gyermek-alapellátásban kell leraknunk annak az alapjait, hogy minél kevesebb krónikus betegséggel élő felnőtt legyen, ezért dolgozunk azon, hogy a prevenció valóban hangsúlyossá váljon a praxisokban. Ehhez a HGYE igyekszik olyan kereteket teremteni, amelyek egyszerre segítik a kollégákat és a szülőket egy egészségesebb generáció felnevelésében – fogalmazott a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) elnöke, Kántor Irén azon a szerdai sajtóbeszélgetésen, ahol az is kiderült, a modern házi gyermekorvoslás már rég nem csak a receptírásról szól.

A szakma talán túl hosszú ideig tartotta magától értetődőnek a vakcinák sikerét, és elmaradt az a típusú proaktív kommunikáció, amely hatékonyan ellensúlyozhatná a közösségi médiában terjedő agresszív, oltásellenes propagandát – fogalmazott az elnök. Elmondta azt is, hogy bár Magyarországon az átoltottság továbbra is magas, stabilan 95 százalék körüli, a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) rendszeresen zajlanak egyeztetések az oltási hajlandóság aggasztó romlása miatt.

Rendszerszintű jogvédelem a gyermekkori átoltottságért

A védőoltások körüli diskurzus és az oltástagadók hangos fellépése a szakmát is foglalkoztatja, a HGYE éppen ezért tavaly óta kiemelt figyelmet fordít a szülők és a kollégák felkészítésére. Számos más téma mellett szakmai webináriumaikon is terítékre került az oltásellenesség, de nemcsak a jogszabályi hátteret mutatták be, hanem azokat a kommunikációs stratégiákat is, amelyek segíthetnek a bizonytalan szülők meggyőzésében. Az oltásellenes perek hátterében szinte minden esetben ugyanaz a jól ismert forgatókönyv áll, és az orvosok korábban gyakran érezhették, hogy magukra hagyták őket ezekben a szituációkban, miközben csupán szakmai meggyőződésük és a közegészségügyi érdekek mellett álltak ki.

Alapvető fordulat állt be 2026. március 1-től a hazai jogalkalmazásban, azóta a házi gyermekorvosi praxisok eljárási mentességet élveznek az oltástagadó szülők által indított közvetlen kártérítési perekben a kötelező védőoltások tekintetében. Ez a módosítás sorsdöntő jelentőségű, hiszen korábban a bíróságok előtt zajló eljárások egyik legsúlyosabb terhe az volt, hogy az orvosokat egyénileg, olykor személyükben támadva vonták felelősségre szakmailag vitathatatlan döntésekért, és az eljárások jogi költségeit és a szakértői díjakat is praxisoknak kellett előlegezniük, ami anyagilag is megterhelte a kollégákat.

Az új szabályozás értelmében nem az orvos mint magánszemély vagy egyéni vállalkozó jelenik meg alperesként, hanem a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), mint az állami közfeladat ellátója. Ez a jogi pajzs az elnök szerint elengedhetetlen a praxisok biztonságához és a fiatal orvosok pályán tartásához, hiszen az elhúzódó perek és a szülői agresszió a kiégés egyik legfőbb forrásává vált. A HGYE saját jogásszal és tapasztalt kollégák bevonásával továbbra is támogatja azokat, akik még a korábbi rendszerből áthúzódó, folyamatban lévő ügyekkel küzdenek, mert „egyetlen orvos sem érezheti úgy, hogy a tudományosan megalapozott gyógyító munkája miatt” jogilag ellehetetlenülhet.

Megújult műszerpark segíti a házi gyermekorvosok munkáját

Az utóbbi időszakban lezajlott eszközbeszerzési hullám – amely EFOP pályázat keretében valósult meg –, valódi paradigmaváltást hozott a rendelők felszereltségében. A nagy értékű diagnosztikai eszközök ma már lehetővé teszik, hogy a háziorvosi rendelő ne csak egy átmeneti állomás legyen a szakrendelő felé, hanem valódi definitív ellátóhelyként funkcionáljon. Olyan műszerek kerültek a praxisokba, mint a gyorslabor-diagnosztikai rendszerek, amelyekkel percek alatt eldönthető például, hogy valóban szükség van-e antibiotikumra a terápia során. Ez különösen a tavaszi időszakban kritikus, amikor a szülők részéről még ma is komoly nyomás nehezedik az orvosokra, hogy felírják ezeket a készítményeket. Kántor Irén kiemelte, hogy a gyermekkori légúti betegségek mintegy 90 százaléka vírusos eredetű, amelyekre az antibiotikum hatástalan, sőt káros is lehet a rezisztencia kialakulása miatt.

Az eszközlista – benne légzésfunkció-mérőkkel, ultrahang készülékekkel, testsúly-analizáló gépekkel, dohányzás-kiszűrő monitorokkal és melanoma-szűrésre alkalmas eszközökkel – alapjaiban változtatja meg a napi rutint a praxisokban. Egy modern mérőeszköz ma már alapfeltétele annak, hogy például egy asztmás gyermek gondozása vagy a serdülők dohányzási szokásainak objektív ellenőrzése helyben, a bizalmi körön belül történjen meg, növelve a szülői elégedettséget és csökkentve a szakellátás várólistáit.

A digitális kontrolltól a bizalmi alapú gyógyításig

A legnagyobb technológiai fejlődés jelenleg a gyermekkori diabetológia területén érhető tetten. Magyarországon több mint kétezer 1-es típusú diabéteszes (T1DM) gyermek van, akiknek többsége ma már szenzorokkal vagy intelligens inzulinpumpákkal él. Ezek az algoritmus alapú rendszerek a szöveti cukorértékek alapján automatikusan adagolják az inzulint, ami radikálisan javítja az életminőséget. Kántor Irén rávilágított, hogy a telemedicina itt már nem a jövő, hanem a mindennapi valóság, hiszen az adatok távoli elemzése lehetővé teszi a folyamatos kontrollt. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ismerni kell a technika határait is, hiszen ezek a készülékek 2 éves kor alatt még nem képesek a mikroadagolásra, így a legkisebbeknél továbbra is a szülői és orvosi éberség a legfontosabb „eszköz”.

A T1DM betegek mellett egyre gyakrabban találkoznak 2-es típusú cukorbetegekkel a gyermekpraxisokban, ami az életmódbeli hiányosságok és a gyermekkori elhízás következménye. Bár hazánk már nem vezeti a túlsúlyos gyermekek európai listáját, a helyzet továbbra is figyelmet igényel a prevenció terén.

A testi egészség mellett a mentális jólét és a traumatudatos ellátás is egyre hangsúlyosabb szakmai elvárássá válik. Felmerülhet, hogy a mindössze néhány perces rendelési idő mellett nem marad-e ez csupán egy elméleti idea, de az elnök szerint a traumatudatosság elsősorban szemléletmód és kommunikáció, nem elsősorban idő kérdése. Az orvos-beteg együttműködés alapja a bizalom, ami akár pár perc alatt is felépíthető, ha az orvos kellő érzékenységgel fordul a gyermek és a család felé. A cél az, hogy a gyermekkori negatív élmények hatását minimalizálják, megelőzve ezzel a későbbi, felnőttkori krónikus betegségeket.

Hogyan válhat partnerré a tájékozott szülő?

Az orvos-szülő kapcsolatot azonban nemcsak a gépek, hanem a digitális információs zaj is formálja. A gyermekorvosi ellátásban sem ritka, hogy a szülők kész diagnózisokkal érkeznek, amit a közösségi média sokszor kétes hitelességű csoportjaiban, vagy a mesterséges intelligenciát kérdezve merítenek.

Ez a jelenség nem feltétlenül negatív, ha az orvos képes mederben tartani a folyamatot – vélte a HGYE elnöke, ugyanakkor hozzátette, hogy a „hangos kisebbség” által terjesztett álhírek ellen csak hiteles szakmai jelenléttel lehet küzdeni. A HGYE ezért indította el szülői webinár-sorozatát is, amely olyan elemi igényt elégít ki, hogy a legutóbbi alkalmon a technikai rendszer is feladta a szolgálatot a jelentkezők tömege miatt. – A szülők szomjazzák a megbízható tudást a helyes lázcsillapításról, az orrmosás technikájáról vagy a köhögés menedzseléséről – sorolta a leggyakoribb kérdéseket Kántor Irén, megemlítve azt is, hogy az edukáció részeként az egyesület hírleveleket is küld, közvetlen csatornát nyitva a családok felé, mert „egészségnevelés nincsen a szülők aktív, de jól tájékoztatott részvétele nélkül”.

Eszközök a generációváltásért és a kiégés ellen

A kiégés elleni küzdelemben és a pálya vonzóvá tételében is kulcsszerepe van a közösségi támogatásnak, így a HGYE igyekszik mentorálni a fiatal orvosokat, hogy ne riasszák el őket sem az esetleg agresszív szülői fellépések vagy a jogi támadások.

A házi gyermekorvosi utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú a rezidensképzés és az alapellátás közötti szoros kapcsolat, hiszen a szakmai életút előszobája a kórházi munka, ahol a fiatal orvosok közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a súlyos kórképekről. Ebben a folyamatban a Markusovszky-ösztöndíj a pályára vonzás és megtartás egyik legfontosabb eszköze – említette meg az elnök. Mindez egy olyan rendszerben történik, ahol a praxisok elöregedése és az utánpótlás kérdése továbbra is nyitott, ami hosszabb távon az ellátás fenntarthatóságát is érinti.

Technológiai és kommunikációs átalakulás zajlik a házi gyermekorvosi praxisokban 2026-ban, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a modern diagnosztikai eszközök és a digitális megoldások használata mellett megmaradjon az orvoslás klasszikus, emberi oldala is. A HGYE igyekszik hiteles kommunikációval és tudományos érvekkel visszaszorítani a dezinformációt, saját eszközeivel stabil jogi védőhálót nyújtani a kollégáknak, és olyan vonzó szakmai környezetet teremteni, ahol a jövő orvosai is megtalálják a hivatásuk értelmét. A prevenció ugyanis nem csupán orvosi feladat vagy egy kampány része, hanem a legfontosabb társadalmi befektetés, amelynek hasznát évtizedekkel később egy egészségesebb, tudatosabb felnőtt generáció formájában fogjuk viszontlátni. A kérdés az, hogy mindez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a növekvő terhelés és a bizalmi válság mellett is fenntartható maradjon a rendszer.

Tavaszi kávészünet és tudásmegosztás
A HGYE Kávészünet Konferenciáján május 7-10 között 55 előadóval és 8 interaktív workshoppal nyújtanak naprakész gyakorlati útmutatást a kollégáknak. A siófoki rendezvényt közvetlenül megelőző HGYE Prekongresszus pedig kiemelt figyelmet szentel a traumatudatos ellátásnak, tudományos alapossággal vizsgálva a gyermekkori élmények hatását a későbbi felnőttkori betegségekre, ezzel is segítve, hogy a prevenció ne csupán fizikai, hanem mentális szinten is a mindennapi gyakorlat részévé váljon. Az elkövetkező hónapokban a szakmai és szülői webináriumok sorozata is folytatódik: április 16-án az allergia aktuális kérdései kerülnek terítékre, biztosítva a folyamatos tudásmegosztást az orvosok és a szülők között.
Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés