hirdetés

Januárban az orvosok megkapják a béremelést

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke 2022. augusztus 12-én egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel.

Mint a MOK honlapján olvasható: a megbeszélésen a miniszter kifejtette, hogy a minőségi indikátortok fejlesztését intézményi és egyéni szinten egyaránt kiemelt fontosságúnak tartja, de ettől függetlenül 2023 januárjában az orvosok megkapják az Eszjtv.-ben rögzített béremelés harmadik lépcsőjét.

A miniszter az egészségügy szükségszerű átalakítása során számít a MOK véleményére és együttműködésére, ezért a jövőben is folytatni kívánja az egyeztetéseket.

Mint azt megírtuk: az  egészségügyi  indikátorok  minél  előbbi  bevezetését  és  ezek  nyilvánosságát – intézményi és egyéni szinten is – a MOK támogatja, de ezek kidolgozása hosszabb időt vesz igénybe, teszt időszakok szükségesek, és ha már maga a mérési metodika és ezek adatainak nyilvánossága beépül a rendszerbe, akkor lehet ezekhez megfelelő ösztönzőket kötni a nemzetközi jó gyakorlatoknak megfelelőenolvasható az egészségügyért felelős államtitkárnak küldött levélben.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárt korábban levélben tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamara elnöksége arról, hogy támogatják a teljesítmény és a minőség mérését, ugyanakkor nem támogatják a minőségi indikátorok alapján végzett alapbér-differenciálást az egészségügyben.

Álláspontjuk szerint az alapbérnek mindenkire vonatkozóan a bértábla szerint egységesnek kell lennie, ez egészülhet ki szakterületi és pozicionális pótlékokkal és mozgóbér jellegű ösztönzőkkel. Az utóbbi két kategória forrása nem lehet az alapbér.

A minőség mérése – akár egyénre lebontva is – elsősorban a betegbiztonságot, a minőség javulását, a folyamatos fejlődést, a tanulást kell, hogy támogassa.

hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...