2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos Covid-betegek száma

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos koronavírusos betegek száma, vasárnap több mint tízezer új fertőzöttet is találtak, jelentette a helyi média hétfőn az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva. Romániában pedig több mint húsz százalékkal emelkedett egy hét alatt az újonnan diagnosztizált Covid-fertőzöttek száma.

A tárca honlapja szerint már 168 súlyos állapotút tartanak nyilván a jelenleg a kórházakban fekvő 634 beteg közül, miközben június 10-én még csak 84-en minősültek súlyos betegnek. Lélegeztetőgép segítségére szorulnak 32-en, és két beteget műtüdővel lélegeztetnek.

Vasárnap 10 202 új vírushordozót azonosítottak, és 38,95 százalék volt a pozitív teszteredmények aránya. Jelenleg 54 144 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, a koronavírus-járvány megjelenése óta 4 240 185 fertőzöttet regisztráltak a mintegy 9,4 millió lakosú országban.

A katonai rádió hétfő délelőtti műsorában megszólaltatott minisztériumi szakértő szerint új hullám kezdődhetett, melynek jellemzője, hogy a koronavírus a korábbiaknál gyorsabban terjed, azonban a betegek tünetei enyhébbek, egyre inkább influenzaszerűek, vagy légúti megbetegedésre hasonlítanak. Továbbra sem terveznek szigorító intézkedéseket, azonban a veszélyeztetett csoportoknak zárt térben a maszk viselését javasolják.

Az R fertőzési együttható is tartósan 1 fölött található, ami a vírus újbóli terjedését jelzi. Jelenleg az R 1,32, vagyis száz fertőzött 132 embernek adja át a vírust.

Izraelben június 10-én 95, tíz nap elteltével azonban már 164 település tartozott az "erősen fertőzött" kategóriába. Emellett jelenleg 41 helység minősül közepesen, 32 pedig enyhén fertőzöttnek, és csak 43 települést sorolnak a járvány által alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.

Tavalyelőtt december vége óta 6 711 084, ötévesnél idősebb izraelit, az ország lakosságának 72,16 százalékát oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 497 315-en kaptak, és 819 614-en adatták be maguknak a negyedik, azaz a második emlékeztető oltást is.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 908-an haltak meg koronavírus okozta betegségben a járvány eddigi hullámaiban 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban 13-an vesztették életüket, ami 23,5 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.

Romániában is emelkedett a fertőzöttek száma

Romániában több mint húsz százalékkal emelkedett egy hét alatt az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, derült ki az egészségügyi minisztérium heti összesítéséből, amelyet hétfőn tettek közzé.

Június 13-19. között 2609 esetet jegyeztek fel az előző heti 2112-höz képest, annak ellenére, hogy a kiértékelt tesztek száma több mint hat százalékkal csökkent, így azok "találati" aránya 2,9-ről 3,8 százalékra nőtt.

Az előző hetinél csaknem tíz százalékkal több, 458 koronavírusos beteg szorul most kórházi ellátásra, az intenzív terápiás kezelésben részesülő súlyos betegek száma azonban 51-ről 46-ra csökkent. A koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma is múlt héten 12-re csökkent az előző heti 21-hez képest.

Alexandru Rafila egészsésgügyi miniszter hétfői sajtóértekezletén felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek napi átalga a korábbi 300-ról csaknem 400-ra emelkedett. Rámutatott: Németországban már sokkal nagyobbak, a napi 100 ezret is meghaladják a napi esetszámok, ugyanakkor hozzátette: a jó hír az, hogy nagyon alacsony azok aránya, akik kórházi kezelésre, illetve intenzív terápiára szorulnak.

Rafila szerint a járvány egyes európai országban tapasztalt visszatérése az omikron vírusvariáns új alváltozatainak tulajdonítható, amelyek  a beoltottak körében is terjednek, és azokat is megfertőzik, akik már átestek a betegségen. Az oltás ebben az esetben a súlyos szövődmények megelőzése miatt, elsősorban a veszélyeztetett emberek számára lehet fontos.

A szaktárca vezetője nem helyezett kilátásba hatósági intézkedéseket, hanem az egyéni védekezés fontosságát hangsúlyozta: továbbra is kerülni kell a zsúfolt helyeket, és tanácsos maszkot viselni azokban a zárt terekben, ahol sok ember tartózkodik hosszú ideig összezárva.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink