Izraelben is növekszik a Covid-betegek száma

Jaír Lapid miniszterelnök és Nicán Horovic egészségügyi miniszter megbeszélést tartott vasárnap a miniszterelnöki hivatalban Jeruzsálemben a koronavírus-járvány hatodik hullámának további kezeléséről.

A helyzetértékelő értekezleten az egészségügyi minisztérium szakemberei ismertették az adatokat, és javaslatokat tettek az ország vezetőinek. Célként jelölték meg a mindennapi élet lehető legmagasabb szintjének fenntartását a járvány s a szükséges intézkedések mellett. A szakértők a "dinamikus készenlét" elvét hangsúlyozták, vagyis az intézkedéseket a koronavírus-megbetegedések megfigyelésével, a megbetegedések növekedésével összhangban, a helyzet változásának függvényében fogják meghozni.

Továbbra is folyamatosan szinten tartják a gyógyszerkészlet és biztosítják a szükséges beszerzéseket.

A repülőtereken és Izraelben is a turistaszezon csúcsához közeledünk. Ez hatással lesz a terjedési sebességre, ezért fontos a készenléti szint fenntartása – mondta Lapid a megbeszélésen, ahol köszönetet mondott az egészségügyi hatóságoknak a hatékony járványkezelésért.

Horovic gyanú esetén tesztelésre, és ha bebizonyosodik a fertőzöttség, akkor a karantén betartására szólította fel a lakosságot a növekvő betegszámok miatt, valamint zárt terekben a maszkviselést javasolta mindenkinek, különösen a veszélyeztetett csoportoknak.

Az egészségügyi minisztérium csekélyebb szombati tesztelésen alapuló adatai szerint az előző napon 6863 új vírushordozót azonosítottak, és 42,46 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 96 558 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, a koronavírus-járvány megjelenése óta 4 371 906 fertőzöttet regisztráltak a mintegy 9,4 millió lakosú országban. A tárca szerdai jelentése szerint a kórházakban fekvő 1107 beteg közül 342-nek súlyos az állapota, 44-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és egy beteget műtüdővel lélegeztetnek.

Izraelben már 207 település tartozik az "erősen fertőzött" kategóriába, 32 helység minősül közepesen, 25 pedig enyhén fertőzöttnek, és 16 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába. Tavalyelőtt december vége óta 6 712 425, ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,18 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 501 375-en kaptak, és 828 992-en adatták be maguknak a negyedik - azaz a második emlékeztető - oltást is. Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 977-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban 29-en vesztették életüket, ami 23,7 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...