Ízlés dolga

  „Szép a rút és rút a szép”, Umberto Eco e shakespeare-i sorokat dúdolgathatta magában, amikor A szépség története című kötet mellé felcsapott A rútság története szerkesztőjének is.

  Már a régi görögök is ismerték a csúnyaságot, mondhatnánk kapásból, ám ezúttal nem egészen igaz a máskor oly kellemesen zsurnalisztikus megállapítás. Mert noha a kötetben valóban az ókortól napjainkig követhetjük végig e fogalom kalandjait, különféle ábrázolásait, történetét, esztétikáit, ám a dolog elmélete szigorúan nézve csak a 19. században, egész pontosan 1853-ban kezdődött a Hegel-tanítvány Karl Rosenkrantz összefoglaló művével, mely A rút esztétikája címre hallgatott. De míg mestere mindössze pár sort szentelt a rútnak majdnem ezeroldalas Esztétikájában, Rosenkrantz egy vaskos kötetben veti magát a problémahalmaz nyomába, mintegy megérezve, hogy hamarosan, azaz a 19. század vége táján éppen ez lesz a művészi gondolkodás egyik kulcsfogalma. A rútság a „szépség pokla”, mondja a bölcselő, és ez nemcsak szellemdús, de elég mély megállapítás is, amennyiben egyértelműen az erkölcsi negativitás szerepét osztja ki a rútnak. Hiszen a küszöbön álló modernségben az uralkodó erkölcsök elleni lázadás kimondottan forradalmi hevületet kap, így a rút egyre inkább a szépséget jelenti majd az új esztétikában. Ebből a kis példából is látható, hogy a rút és szép relatív, nem pedig ellentétes vagy kizáró viszonyban áll egymással, ráadásul a csúnyaság elítélése vagy dicsőítése kortól és kulturális kontextustól függ. Számba véve ezt, a kötet szerzői nem annyira az értékelésre, mint inkább a felsorolásra, a különféle nézetek számba vételére törekedtek. Különösen az illusztrációs anyag mellbevágó, nagyszerű minőségű képeket nézegetve gondolkodhatunk el a világ lenyűgöző rondaságán. Vagy szépségén. (Európa Könyvkiadó, 2007, 454 oldal, 8900 Ft) *

  2007-ben két nagy évfordulót ünneplünk, 150 éve jelent meg a francia és az egész európai irodalom két alapműve Baudelaire-től A romlás virágai, illetve Flaubert első nagy regénye, a Madame Bovary. Az 1857-es év mégsem válik a franciák dicsőségére, ugyanis istenkáromlás és erkölcstelenség miatt mindkét könyvet perbe fogták; Flaubert megúszta (nem utolsósorban azért, mert a védelem kimutatta, hogy a vád képviselője korábban pornográf regények publikálásával kereste keserű kenyerét), Baudelaire-t azonban elítélték, a kötet a továbbiakban csak csonkán jelenhetett meg. A cenzúra brutális beavatkozása korántsem volt ismeretlen francia földön, az 1730-as évek végétől például tíz évre megtiltották mindennemű regény megjelentetését. Hogy ebben mekkora szerepet játszott az ekkor gátlástalanul terjedő libertinus, azaz „pornográf” vagy inkább erotikus literatúra elterjedése, azt nem tudni. Mindenesetre tény, hogy virágzó piacról volt szó, gazdagon illusztrált kötetekkel, melyek persze elsősorban a szó mindkét értelmében fő élvezők, vagyis az arisztokrácia könyvtárait gazdagították, és a szerzők, a művek szereplői és a befogadók részben egy halmazt alkottak. Most e könyvek egy része megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár december 14-ig látogatható, Veszedelmes olvasmányok című kiállításán. A tárlathoz megjelentetett kötetben három alapos tanulmány kínál szellemes, okos kalauzt a megfelelő nézőponthoz. Kovács Ilona irodalomtörténeti, Granasztói Olga könyvtárosi, Gellér Katalin pedig művészettörténeti oldalról közelíti meg a pikáns anyagot.
   Hogy aztán a rút vagy a szép kategóriájába sorolhatók-e a kor változatos erotikus pózokat, gáláns jeleneteket megidéző metszetei, azt döntse el az olvasó és múzeumlátogató. Annyi tény, hogy lendületes áttekintésében Kovács Ilona felhívja a figyelmet egy magyarul sajnos hozzáférhetetlen remekműre, Vivant Denon Estétől hajnalig című kisregényére. És ki volt Denon? A Louvre első igazgatója.
  (Kossuth Kiadó, 2007, 196 oldal, 4500 Ft)