hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Ismét tüntetnének a béremelésért

Ha szeptemberig nem állapodik meg a bérekről, megint tüntethet a Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete (FESZ), írja a Zoom. hu.

Olvasva a költségvetési irány számait, nincs jó érzésem, az egészségügyre szánt 100 milliárd forintos többlet a szükséges béremelésekre sem elég, miközben a kórházaknak jelentős adósságuk van. A budapesti intézmények 700 milliárdos fejlesztésének időarányos szükséglete is többe kerül ennél. Valójában már az idén, azonnal kellene plusz forrásokat az egészségügybe fektetni, de ennek nem látjuk jelét” – mondta a Zoom.hu-nak a Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Soós Adrianna hozzátette, egyelőre várnak, hogy mi történik, de amit látnak, az nem ad okot bizodalomra.

Annak azért örülnek – és ehhez talán kicsit szerinte ők is hozzájárultak –, hogy az ágazat vezetésébe az egészségügy területéről érkező emberek kerültek, Kásler Miklós miniszter és államtitkára, Nagy Anikó. Azt azonban még nem tudni, hogy ebből következik-e bármiféle pozitív változás.

„Nyilatkoztak mindketten, olyasmiről beszéltek, hogy nőhet a műszaki-gazdasági ügyintézők bére is. Ehhez képest az egyetlen konkrétum, amiről tudunk, hogy 2019-ben nyolc százalékos emelést kapnak a szakdolgozók, más döntés nem ismert” – mondta Soós Adrianna.

„Ha nem látunk előrelépést és a döntéshozók nem tárgyalnak érdemben a szakmával, akkor abba nem tudunk belenyugodni. Ha nem marad más eszközünk, a sztrájkköveteléseink még élesek. Az új embereknek a döntéshozásban természetesen esélyt kell adni, de ha sürgősen nem történik valami, akkor újabb határozott lépéseket kell tennünk” – hangsúlyozta Soós Adrianna.

(forrás: Zoom)
hirdetés

Könyveink