Interjú Kovácsy Zsomborral

Dr. Kovácsy Zsombor orvos, jogász, egészségügyi szakmenedzser végzettséggel rendelkezik, jelenleg saját ügyvédi irodáját vezeti (www.kovacsy.hu), korábban többek között az Egészségügyi Minisztérium jogi és nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkára, 2009. áprilisi lemondásáig az Egészségbiztosítási Felügyelet – első – elnöke.

Jelenlegi ügyvédi praxisában az egészségügyi jog területén vitt ügyekből milyen arányban vannak az úgy nevezett műhibaperek? A bizonyítási eljárás során szembesül –e olyan jogi nehézségekkel, melyek jogszabály-módosítást igényelnek?

Saját praxisomban a gyógyszerekkel, az egészségügyi intézményekkel kapcsolatos engedélyezési, finanszírozási, ellátás-szervezési, munkajogi, promóciós és egyéb kérdések melletti szegmenset képviselnek a műhiba-ügyek – tehát a paletta szélesebb, mint a tipikus „műhibaperes ügyvéd” szakterülete. Inkább egészségügyi jogként határoznám meg fő profilomat, amelyben természetesen szerepet kapnak az orvosszakmai hibák – mind polgári, mind büntetőjogi vonatkozásaikkal.

Problémaként most nem a jogszabályi hátteret említeném – ahhoz az ember igyekszik alkalmazkodni, bármilyen legyen is –, inkább azt a tényt, hogy sokszor hiányzik a pontos dokumentáció, ami nagyon megnehezíti az intézmény helyzetét, hiszen nem bizonyítható az ellátás megfelelő megtörténte. Probléma továbbá, hogy főleg egy speciális szakterület esetén szinte lehetetlen független szakembert találni, aki az eset szakmai megítélését teljes hitelességgel vállalhatná, hiszen az az 5–10 szakember, aki hazánkban az adott területen nagy tapasztalattal rendelkezik, egymás tanára, diáktársa, főnöke volt, vagy ma is az.
 

Mennyire jellemző a műhibaperekben a „szakértő bíráskodás” jelensége, azaz mennyire mernek/tudnak a bírák eltérni az orvosszakértő által előadottaktól, mennyire lehet szétválasztani a tényállás felderítésének részét képező szakkérdéseket a jogi felelősség megállapításának alapvetően bírói feladatától?

A műhibaperekben döntő jelentősége van a szakértői véleménynek. A polgári vagy büntetőjogi szempontból releváns következtetések levonása nagyon nagy mértékben az orvosszakmai kontextus alapján lehetséges, ezért is nagyon fontos a megalapozott és független szakmai hozzáállás.
 

Az átlagember nagyon tájékozatlan. Szélesedik a szakadék a fiatal, illetve középkorú értelmiségi, internethasználó, jellemzően nagyvárosi emberek (akik a szorgalmas böngészés következtében nem egyszer orvosszakmai értelemben is jó eséllyel mérhetik össze tudásukat a szakemberével) és a többiek között.

Ugyanez a tájékozatlanság jellemző az orvosok körében is. Az ő esetükben egyfajta sündisznóállás is tapasztalható, sokan rangon alulinak tartják a betegjogi, adatvédelmi, adminisztrációs tennivalókat, és csak reaktívan lépnek, ha megtörtént a baj.

A helyzet azért évről évre javul: már nemcsak a menedzserek, de a betegellátók között is egyre több a modern szemléletű orvos. Sok türelem kell a betegellátáshoz, megalázóan alacsonyak a bérek, de a kellemetlen, klasszikus értelemben nem szakmai feladatokat is el kell végezni – legjobb, ha átérezzük, hogy ez szükséges és jó, hiszen így könnyebb megfelelni a követelményeknek, mintha csak azért tesszük, hogy ne kapjunk büntetést…

Mivel az alulfinanszíro­zottság szinte nagyon nehezen mérhető egzakt módon, és a többi említett mutatóról sem áll rendelkezésre megfelelő számú, értékelhető adat, ilyen összefüggés megléte nem bizonyított. Mindenesetre 2007 és 2009 között emelkedő tendenciát mutatott az odafigyelés hiányából, a humán (főként szakdolgozói) kapacitás kimerüléséből származó panaszok száma – így mozgásképtelen betegek folyamatos folyadékpótlásának hiányosságai, mosdatásuk elhanyagolása mint sérelmezett jelenségek.
 

Egyelőre a rendelőkben nem, csak a gyógyszertárakban, gyógyfürdőkben lehetséges – így szól a legújabb törvénymódosítás. Megfelelő garanciák mellett én úgy gondolom, hogy egy embereket gyógyító intézményben van akkora létjogosultsága, mint egy lángossütő ellenőrzésénél, de hatalmas felzúdulást keltett, ezért nem is várható a bevezetése a betegellátásban.