Immunrendszer: bél vagy agy? I. rész

A szerkesztőségi cikk szerint ma is kulcskérdés az immunológiában annak megértése, hogyan függesztődik fel a tolerancia, azaz hogyan indulnak be a patológiás folyamatok.

A következő alapkérdés, hogy hogyan kommunikálnak egymással a nem-limfoid szövetekben a veleszületett és az adaptív immunrendszer sejtjei, illetve hogyan kommunikálnak az antigénprezentáló sejtek és a limfociták az antigén-specifikus válasz elindításakor, az immunológiai memória vagy a tolerancia létrehozása kapcsán.

Az elmúlt tíz évet értékelve a szerkesztők megjegyzik, nem meglepő, hogy a legtöbbet idézett cikkek azok a közlemények voltak, amelyek a Toll-like receptorok jelátvitelben való szerepét, a regulátoros T-sejtek létrehozásához és működéséhez szükséges faktorokat, és a T-helper sejt-alcsoportok nagy változatosságát elemezték. Újabban azok a tanulmányok keltenek nagy érdeklődést, amelyek az intracelluláris patogének és a sérülések felismerésében közreműködő szenzorokat mutatják be, valamint amelyek a mikroRNS-ek szerepét (a génexpresszió poszttranszkripciós befolyásolása) vizsgálják az immunfunkciók szabályozásában. Ezek az eredmények azért is jöhettek létre, mert sokat fejlődtek a laboratóriumi módszerek, például lehetővé vált az élő szövetekben az immunsejtek közötti interakciók valós idejű vizualizációja.

A bél

Brett Finlay és munkatársai (University of British Columbia, Vancouver, Canada) kommentárjukban azt tárgyalják, hogy a mukózus membránokat (száj-, gyomor-, és bélnyálkahártya, orr- és légúti nyálkahártya, hüvelynyálkahártya) egységes szervrendszerként kellene vizsgálnunk, és fontos feladat a közeljövőben, hogy kiderítsük, a térben egymástól távoli részek hogyan kommunikálnak egymással.

A nyálkahártya funkciója ugyanis, jegyzik meg a szerzők, mindenhol azonos: összeköti a szervezetet a külvilággal, illetve el is szeparálja tőle, valamint interakciós felszínt biztosít a szervezet és a mikrobiom, azaz a szervezettel szimbiózisban élő baktériumok számára.

Az egységes szervként kezelést a következő példákkal támasztják alá:

• az intranazális immunizáció hüvelyi védettséget eredményez a Herpes simplex 2 vírus ellen;
• HIV-vírussal fertőzöttek különböző nyálkahártyáiból (hüvely, orr, száj, méhnyak) mutatható ki a vírusspecifikus immunglobulin-A;
• az újszülöttek antibiotikummal való kezelése növeli az asztma kialakulásának kockázatát, azaz a bélbaktériumok elpusztítása hatással van a tüdőfunkciókra;
• illetve az egyre inkább bebizonyosodó higiéniai hipotézis szerint a modern életmód oki szerepet játszik az allergiás megbetegedések növekvő előfordulásában.

Bár már tudjuk, folytatják a szerzők, hogy a mikrobiom alapvető szerepet játszik a tápanyagok lebontásában, termelésében, a patogének elleni harcban, valamint az immun- és a bélrendszer struktúrájának kialakításában (cserébe az immunrendszer is közreműködik a stabil baktérium-közösség fenntartásában), arról sejtésünk is alig van, hogyan folyik a kommunikáció e szimbiotikus baktériumok és a gazdaszervezet között.

A szerzők egy további érdekességre is felhívják a figyelmet: a laboratóriumi kísérletek során használt állatok mikrobiomja akkor is nagyban különbözik egymástól, ha egyébként az állatok genetikailag identikusak – attól függően, hogy hol nevelték, mivel etették őket. Azaz a különböző laborokban állatmodellek segítségével nyert (mindenféle) adatokat felül kell vizsgálni, hiszen a mikrobiom és az állat immunrendszere közötti kölcsönhatások nagyban befolyásolják az eredményeket.

A jövőben, zárja a cikket Finlay, elképzelhető, hogy az allergiás és az autoimmun megbetegedéseket – ahogy erről az elhízás és a diabétesz kapcsán már beszámoltunk – a mikrobiom befolyásolásával is tudjuk majd kezelni.