hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Húsz ágyanként járna egy kórházi rendőr

Az elharapódzó erőszak kezelésére fokozzák a személyzet védelmét a kínai kórházakban, amelyek egyikében péntek reggel is halálra késeltek egy orvost.

A nővéreket és orvosokat ért támadások számának visszaszorítását a közkórházakban a biztonsági személyzet létszámának emelése segítené - véli a nemzeti egészségügyi és családtervezési bizottság és a közbiztonsági minisztérium a héten kiadott körözvényében. Ennek értelmében a kórházak nagysága, a betegek száma és a veszélyes esetek előfordulásának gyakorisága alapján kell meghatározni, hány rendfenntartóra van szükség az intézményekben. A dokumentum szerint általánosságban mintegy húsz ágyra kellene legalább egy biztonsági embernek jutnia. Indokolt esetben a kormányzati szervek az elektomos biztonsági kapuk és a figyelőkamerák felszerelését is javasolják.

A kínai kórházszövetség augusztus végi tanulmánya szerint a kelet-ázsiai ország kórházaiban létesítményenként évente átlagosan több mint 27 erőszakos esetet regisztálnak. A támadások leggyakrabban a nem megfelelő ellátást érintő vádak, az elégtelen beteg-orvos kommunikáció, valamint a sokszor rendkívül magas ellátási költségek miatt történnek - áll a tanulmányban.

A szövetség szerint ugyanakkor az incidensek hátterében mélyebb okok, így társadalmi konfliktusok, a bizalom hiánya, a kórházi erőforrások keresletének és kínálatának egyensúlytalanságai húzódnak meg. A frusztrált betegeken túl a hozzátartozók is gyakran folyamodnak erőszakhoz, s az esetek a kórházi dolgozókon túl a többi betegre is veszélyt jelentenek.

Az elmúlt években több, halállal végződő erőszakos támadás is az újságok címlapjára került, a legutóbbi éppen péntek reggel, amikor egy műtétjével elégedetlen beteg három orvost késelt meg a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, egyikük halálát okozva. Hétfőn féltucatnyi hozzátartozó ütlegelt három orvost a dél-kínai Kuangcsou tartományban, mert azok nem engedték a kórházukban elhunyt rokon testének azonnali hazaszállítását.

A probléma hosszú távú kezelését az egészségügyi rendszer jelenleg is zajló reformja hozhatja el. Az alulfizetett és túlterhelt orvosoknak a betegekkel való kommunikációját és a kezelés minőségének javítását átmenetileg az egészségügyi közvetítő cégek rendszerbe vonása, hosszú távon pedig egy átfogó biztosítási rendszer kiépítése segíthetné.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink