hirdetés
2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.

Holdingosítás a fővárosban: hátha most sikerül

A tervek szerint jövő év októberétől működne a Budapesti Kórház Holding, 2012-ben pedig már a rendszer finom hangolása zajlana. A jövő évi egészségügyi költségvetésből legfeljebb 2011 novemberéig működtethetők az intézmények, utána pénzt kell beletolni a rendszerbe – mondta az IME mai konferenciáján Pesti Imre, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke, Budapest egészségügyért felelős főpolgármester helyettese. 

Hamarosan befejeződik a fővárosi egészségügyi holding megalakításának előkészítése. A rendszerbe kerülő 13 intézményt – 11 kórház, a Központi Sztomatológiai Intézet, valamint 6 területi járóbeteg szakrendelő – alaposan átvilágítják, majd ezt követően – mint a holding leányvállalatai – gazdasági társaságokká alakulnak. Felettük diszponál majd a holding központ, ami információink szerint non-profit Zrt-ként működik, vezérigazgató irányításával. A szervezet tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat lesz.

Az egészségügy mindenütt a világon válsággal küszködik, ebből a helyzetből sok helyen, sokféle módon igyekeznek kitörni. A Fővárosi Önkormányzatnál nem először felmerülő holding ötlet sem egyedülálló megoldás. Hasonló szervezet működik Ausztriában, Dániában és Finnországban, de e megoldásra itthon is találunk példát. Elsőként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5 kórházát integrálták közös holdingba, de hasonló elven működik a hajdú-bihari egészségügyi rendszer is, s mint az IME mai konferenciáján kiderült: Szolnok megye is követi a fenti példákat.

A budapesti terveket ismertető Pesti Imre nem árult zsákbamacskát: okfejtése szerint az új szervezeti keret nem oldja meg a finanszírozási gondokat, egyelőre arra szolgál, hogy átvészelve a jelenlegi válságos időszakot talpon maradjon a főváros egészségügyi ellátórendszere.

A vállalkozás nagy feladatnak ígérkezik: a 11 fővárosi kórházban összesen 10 545 ágyon gyógyítanak, 14 ezren dolgoznak. Évente hozzávetőleg 96 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodnak az intézmények, melyek adósságállománya a szeptemberi végi adatok szerint 8 milliárd forintra növekedett, ebből 3 milliárd forintnyi számla fizetési határideje már lejárt. Az önkormányzat számításai szerint 4 intézmény fenntartása gyakorlatilag finanszírozhatatlan – két helyen már csődbiztos dolgozik –, bevételi többletet mindössze egyetlen kórház képes felmutatni.

A helyzetet tovább nehezítik a fizikai feltételek, az hogy a 11 kórház – amelyből több a 19. század 80-as éveiben épült – 90 telephelyen, 484 épületben működik. Az ingatlanoknak csupán a szinten tartása 5 milliárdba kerül, felújításuk 40 milliárdot emésztene fel. A most elkészített felmérésből az is kiderült, hogy a műszerpark 80 százalékának könyv szerinti értéke 0, visszapótlásukra évente 6 milliárd forintot kellene fordítani. Mindehhez képest a tulajdonos főváros évente mindössze 2-4 milliárdot költ az egészségügyi ellátás fejlesztésére, ami a jelenlegi állapot konzerválására sem elegendő.

Arra a kérdésre, hogy vajon miben különbözik a Pesti Imre nevével fémjelzett koncepció az egykori szocialista főpolgármester helyettes Horváth Csaba hasonló átalakítási terveitől, a FIDESZ szakpolitikusa 3 dolgot emelt ki. A szocialisták szerinte első sorban informatikai programot akartak megvalósítani, miközben az OEP bevétel 20 százaléka felett a központ rendelkezett volna. S végül: csak a koncepció kidolgozására milliárdba mérhető összeget költöttek. Bukásának oka egyébként Pesti szerint első sorban nem az akkori ellenzék volt, hanem az, hogy az összevesző koalíciós partnerek között olcsó, politikai mutyi részévé vált az elképzelés.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

cimkék

Könyveink