Hol a határ? (frissítve)

Az élet nagy, sokak által végsőnek nevezett kérdései örök témát jelentenek az emberiségnek, s talán soha nem lesz teljes egyetértés abban, kinek, mikor, mi módon van/lehet joga az élettel-halállal kapcsolatos kérdésekben döntéseket hozni. Gyakorlati választ ugyan mindig is adott ezekre a tudomány, de nem véletlen, hogy a viták újra és újra fellángolnak. Újra és újra felmerül az eutanázia, a jónak, kegyesnek mondott halál lehetősége, és újra és újra felmerül, hogy ki, mit és hogyan tehet meg, ha haldoklik körülötte valaki.
A minap a halál fogalmának újraértelmezése körül kezdődött újra vita Amerikában – nem sokkal azután, hogy a pápa felszólította a világ tudósait, fogalmazzák újra az agyhalál definícióját. Az amerikai Bioetikai Elnöki Tanács - a sajtóban korábban megjelentekkel ellentétben - ugyan nem fogadott el új definíciót, de "egyes tagok alternatív megközelítést javasoltak". Mint az eredeti dokumentumban olvasható: a  vita jelenlegi feléledését az okozta, hogy új klinikai megfigyelések születtek az agyhalottakkal kapcsolatban (tovább folyó integrált testi működések, illetve megkérdőjeleződött, hogy az agyhalott szívverése valóban leáll egy meghatározott időn belül). 

Baromság. Röviden és velősen ez a véleménye az agyhalált a világgal való kapcsolat megszűnésével egyenlővé tévő nézetekről Bitó László fiziológus-közírónak, a Columbia Egyetem emeritus szemészprofesszorának, aki kutatói pályája kezdetén maga is az agyat akarta kutatni. Arra jutott azonban, hogy az emberi agy soha nem lesz képes megismerni önmagát; ezért is választotta később a szemészetet.
Ülünk néhányan a professzorral Feneketlen-tóhoz közeli lakásában, s hallgatjuk, amint arról beszél, nem a világgal való kapcsolatnak kellene a definíció alapját jelentenie. Mert nem az agy és a külvilág kapcsolata a lényeg, hanem az agynak az agyhoz, az elméhez való viszonya. A gondolkodás tesz bennünket emberré – magyarázza. A halál fő kritériumának szerinte a szellemi halálnak kellene lennie. De hogy ez pontosan mit is jelent, arról nem tudunk meg többet – ahogy telik az idő, majd egyre többet és többet mondhatunk – mondja. Aztán arról mesél, miféle kibeszéletlenségek vannak világszerte az élet végét övező kérdések körül. Arról, hogy még az eutanáziát bizonyos keretek között engedélyező Hollandiában és Belgiumban sincsenek pontos adatok arról, hányan választják életük befejezésének ezt a módját, merthogy statisztikát csak a bejelentett esetekről tudunk.
Igazán bevallhatnánk magunknak, hogy az orvostudomány rég kivette Isten kezéből a halált. Ezt mondja Bitó László fiziológus, emeritus szemészprofesszor Boldogabb élet – jó halál / Eutelia –Eutanázia című könyvében (is). A legtöbb beteget meggyógyítjuk, a haldoklást meghosszabítjuk, a leállt szívet újraindítjuk, s mindezen legtöbben el sem gondolkodunk.
A kezelések visszautasításának lehetőségét, a Magyarországon is létező élő végrendelet intézményét nem tartja jó megoldásnak, s mint mondja, passzívan nem lehet lekapcsolni valakit a lélegeztető gépről. Ő inkább az általa megalkotott eutélia, a jó vég intézményét ajánlja. Bitó László orvoskutató – hasonlóan a többi orvoshoz, a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Tudományos Tanács által már a (múlt évezred) kilencvenes éveiben megfogalmazott állásfoglalásához – azt vallja: orvos nem végezhet eutanáziát. Mert hogy gyógyításra esküdött. Ha nem tud gyógyítani, azt vallja be – mondja, s Hippokratészig megy vissza, amikor emlékeztet: abban a korban az orvos számára még az is tiltva volt, hogy hozzányúljon ahhoz a pácienshez, akit nem tud meggyógyítani. Valakinek Bitó szerint azonban át kell(ene) segíteni azokat, akik megfáradtak, akik abba akarják hagyni, akik úgy rendelkeznek, hogy – szavai szerint – nem kívánják már tovább terhelni az állami egészségügyi kasszát, s át akarják adni helyüket a következő generációnak.
Azon túl azonban, hogy nem feltétlenül ez a gondolat jár egy haldokló fejében, más baj is akadhat. Az orvosok tapasztalatai szerint – a legtöbb esetben – még azok az emberek is mást gondolnak saját halálukról, ha közeledik a vég, akik korábban a legnagyobb élharcosai voltak az eutanáziának. Akik azt kérték, hogy bizonyos esetekben majdan segítsék őket hozzá a halálhoz a hozzátartozók. De mi van, ha meggondolják magukat? Kik és mettől-meddig veszik figyelembe a döntésüket? Mi van, ha a cselekvőképtelennek mondott személy valójában cselekvő- és gondolkodásképes? Ha igenis tudna még dönteni?
Mi van, ha nem jól definiáltunk egy fogalmat, vagy nem csak egyet, hanem esetleg többet is? Mi van, ha nem úgy van, ahogy hisszük? Ha a halál nem egyenlő azzal, amit ma gondolunk?
Ülünk egy teremben, nem messze a Feneketlen-tótól, és a kérdések fennmaradnak a levegőben. Valójában – egyelőre legalábbis – szinte semmit nem tudunk. De legalább már beszélünk róla.

Köbli Anikó

Az élet méltó befejezése

Az élet méltó befejezése címmel kerekasztal-beszélgetés sorozatot vetít a Duna TV januárban. Hétfő esténként többek között Polcz Alaine pszichológus-tanatológus, Fejtő Ferenc író, Csányi Vilmos etológus, Czeizel Endre genetikus, Heller Ágnes filozófus, Vizi E. Szilveszter agykutató, Beer Miklós püspök, Schőner Alfréd főrabbi, Bárándy György ügyvéd, Glatz Ferenc történész mondja el, mit gondol az élet és a halál kérdéseiről. A beszélgetéseket Bitó László orvoskutató-író vezeti. A sorozatot februárban megismétlik a Duna II autonómia csatornán, majd a PAX TV is sugározza.