Vélemény
Hogyan tovább magyar egészségügy?
2009. szeptember 27. 14:07
.jpg)
A fenti címmel jelent egy külső szemlélő, Dénes Gábor, a Menedzserek Országos Szövetségének főtitkára gondolatébresztő írása az egészségügyi vezetők szaklapjában, az IME-ben. Ebből közlünk egy részletet.
EGY GAZDASÁGBÓL JÖTT RÉGI ÉS ÚJ KÉRDÉSEI
Milyen tárgyi, pénzügyi, személyi feltételekkel működnek az egészségügyi intézmények? Milyen az eszközállományuk? Kié az eszközállomány? (Egy esetleges privatizációnál pl. mi marad a kórháznak, ha az orvosok által tulajdonolt alapítványok magukkal viszik az alapítványok tulajdonában lévő berendezéseket, eszközöket?) Engedjük-e a gyakorlatilag tőke nélkül privatizáló szolgáltatók (HospInvest) országos terjeszkedését? A kijelölt súlyponti kórházak hogyan illeszkednek a regionális ellátási rendszerhez? És a kistérségihez?
Sok milliárd forint ment el az egészségügyi intézmények informatikai fejlesztésére. Nem kompatibilis a hálózat, sőt – ahogy hallom az egyes véleményeket – nincs is hálózat!
Milyen jogszabályok alapján történik az intézmények duális finanszírozása? A szolgáltatások költségkalkulációja milyen alapadatok szerint történik, és hogyan biztosítják, hogy a szolgáltatások és az alapadatok szinergiája „up to date” legyen? A naprakész (?) finanszírozás mely szervezet felelőssége – OEP, minisztérium, önkormányzat, más tulajdonos? A gazdasági válság okozta biztosítói bevételek csökkenésének ellentételezése hogyan történik, milyen objektív adatok, tervek, stratégia alapján? Milyen hatástanulmányok készültek a konvergencia program forráskivonása miatti veszteségek ágazati feltérképezésére? Az alulfizetett pályaelhagyó egészségügyi dolgozók pótlására milyen stratégiai tervei vannak a minisztériumnak? Melyek az egészségügyi szakmai munka ellenőrzésének módszerei? Mi az oka annak, hogy a belső megújulás igénye eddig nem igazán érintette meg az ágazatot?
VÁLSÁGMENEDZSELÉS ÉS/VAGY STRATÉGIA
Egy bármifajta vezető számára a felsoroltak stratégiai kérdések, amelyekre – bármifajta szervezet működtetéséhez – egzakt, naprakész válaszokat kell tudni adni. Vannak válaszok ezekre a kérdésekre? A régi (a 2006 előtti), és az új (egyeztetett stratégia nélkül részlegesen átalakított) egészségügyi rendszer kényszerű szimbiózisa egyrészt kiszolgáltatottá és finanszírozhatatlanná tette/teszi az ágazatot. Másrészt különutas politikák felé terelte/tereli az élelmesebb intézményvezetőket, ami egyrészt megítélhetetlenné teszi az egyéni, egyedi kezdeményezéseket, tovább nehezítve a jó és a rossz folyamatok szétválasztását, az ágazat rendszerszerű irányítását, és pláne újragondolását.
Az intézmények egyre jobban kezdenek hasonlítani a prérin szabadon bukdácsoló, betegségekkel küszködő vadlovakhoz, semmint a karámba terelt, rendszeres ellenőrzés alatt tartott egészséges méneshez. Úgy gondolom, hogy nem 2006-ban volt, hanem most alakult ki vészhelyzet az ágazatban. A további erodálódás megállítása érdekében most jött el az a pillanat, amikor az érintettek bevonásával újra kell gondolni a teljes ágazat tulajdonviszonyait, szervezeti, működési, gazdálkodási mechanizmusát. Ezért is határoztam el, hogy kezdeményezem egy Egészségügyi Stratégiai Egyeztető Testület létrehozását – a Menedzserszövetség irányításával és országos egészségügyi szakmai szervezetek részvételével.
Tettem ezt azért is, mert úgy látom, hogy az egészségügyi intézmények vezetői kizárólag a válságmenedzseléssel vannak elfoglalva, és ahogy tapasztalom, nem túlságosan foglalkoztatja őket a „rendszerben”, vízióban, misszióban, stratégiában való gondolkodás. Az a bizonyos néhány megmozgatott „tégla”, a 2006-os mesterséges vészhelyzet előidézése ezen a területen is elérte célját: megváltozott az egészségügyi menedzserek gondolkodásmódja. A kreativitás, az orvosszakmai kérdések helyett a túléléssel kénytelenek foglalkozni, pontosabban a kreativitásuk, motivációjuk kizárólag a túlélésre koncentrál. De gondoljunk bele: valódi válságmenedzselés ez? Valódi kreativitás ez? Egyáltalán nem. Inkább a kiszolgáltatottak harca a 70% felett megszerezhető százalékokért, a fennmaradásért.
Milyen tárgyi, pénzügyi, személyi feltételekkel működnek az egészségügyi intézmények? Milyen az eszközállományuk? Kié az eszközállomány? (Egy esetleges privatizációnál pl. mi marad a kórháznak, ha az orvosok által tulajdonolt alapítványok magukkal viszik az alapítványok tulajdonában lévő berendezéseket, eszközöket?) Engedjük-e a gyakorlatilag tőke nélkül privatizáló szolgáltatók (HospInvest) országos terjeszkedését? A kijelölt súlyponti kórházak hogyan illeszkednek a regionális ellátási rendszerhez? És a kistérségihez?
Sok milliárd forint ment el az egészségügyi intézmények informatikai fejlesztésére. Nem kompatibilis a hálózat, sőt – ahogy hallom az egyes véleményeket – nincs is hálózat!
Milyen jogszabályok alapján történik az intézmények duális finanszírozása? A szolgáltatások költségkalkulációja milyen alapadatok szerint történik, és hogyan biztosítják, hogy a szolgáltatások és az alapadatok szinergiája „up to date” legyen? A naprakész (?) finanszírozás mely szervezet felelőssége – OEP, minisztérium, önkormányzat, más tulajdonos? A gazdasági válság okozta biztosítói bevételek csökkenésének ellentételezése hogyan történik, milyen objektív adatok, tervek, stratégia alapján? Milyen hatástanulmányok készültek a konvergencia program forráskivonása miatti veszteségek ágazati feltérképezésére? Az alulfizetett pályaelhagyó egészségügyi dolgozók pótlására milyen stratégiai tervei vannak a minisztériumnak? Melyek az egészségügyi szakmai munka ellenőrzésének módszerei? Mi az oka annak, hogy a belső megújulás igénye eddig nem igazán érintette meg az ágazatot?
VÁLSÁGMENEDZSELÉS ÉS/VAGY STRATÉGIA
Egy bármifajta vezető számára a felsoroltak stratégiai kérdések, amelyekre – bármifajta szervezet működtetéséhez – egzakt, naprakész válaszokat kell tudni adni. Vannak válaszok ezekre a kérdésekre? A régi (a 2006 előtti), és az új (egyeztetett stratégia nélkül részlegesen átalakított) egészségügyi rendszer kényszerű szimbiózisa egyrészt kiszolgáltatottá és finanszírozhatatlanná tette/teszi az ágazatot. Másrészt különutas politikák felé terelte/tereli az élelmesebb intézményvezetőket, ami egyrészt megítélhetetlenné teszi az egyéni, egyedi kezdeményezéseket, tovább nehezítve a jó és a rossz folyamatok szétválasztását, az ágazat rendszerszerű irányítását, és pláne újragondolását.
Az intézmények egyre jobban kezdenek hasonlítani a prérin szabadon bukdácsoló, betegségekkel küszködő vadlovakhoz, semmint a karámba terelt, rendszeres ellenőrzés alatt tartott egészséges méneshez. Úgy gondolom, hogy nem 2006-ban volt, hanem most alakult ki vészhelyzet az ágazatban. A további erodálódás megállítása érdekében most jött el az a pillanat, amikor az érintettek bevonásával újra kell gondolni a teljes ágazat tulajdonviszonyait, szervezeti, működési, gazdálkodási mechanizmusát. Ezért is határoztam el, hogy kezdeményezem egy Egészségügyi Stratégiai Egyeztető Testület létrehozását – a Menedzserszövetség irányításával és országos egészségügyi szakmai szervezetek részvételével.
Tettem ezt azért is, mert úgy látom, hogy az egészségügyi intézmények vezetői kizárólag a válságmenedzseléssel vannak elfoglalva, és ahogy tapasztalom, nem túlságosan foglalkoztatja őket a „rendszerben”, vízióban, misszióban, stratégiában való gondolkodás. Az a bizonyos néhány megmozgatott „tégla”, a 2006-os mesterséges vészhelyzet előidézése ezen a területen is elérte célját: megváltozott az egészségügyi menedzserek gondolkodásmódja. A kreativitás, az orvosszakmai kérdések helyett a túléléssel kénytelenek foglalkozni, pontosabban a kreativitásuk, motivációjuk kizárólag a túlélésre koncentrál. De gondoljunk bele: valódi válságmenedzselés ez? Valódi kreativitás ez? Egyáltalán nem. Inkább a kiszolgáltatottak harca a 70% felett megszerezhető százalékokért, a fennmaradásért.
