Hogyan is állunk a képalkotó diagnosztikával?

A közeljövőben már nem számíthatnak képalkotó diagnosztikai fejlesztésekre a kórházak, hiszen a tavalyi év végén kifutó uniós pályázati ciklus hajrájában 40 milliárd forintos keret állt rendelkezésre CT-, MR-, PET CT-, SPECT CT- és DSA-készülékek beszerzésére – mondta Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár a konferencián. A KEOP forrás felhasználása előtt, tavaly szeptemberben 96 CT, 48 MR és 37 DSA mellett mintegy 2000 röntgengépet és 5000 ultrahang készüléket számoltak össze az „Egészségügyi szakfeladatok országos működtetésének vizsgálata” elnevezésű (TÁMOP-6.2.5.-B-13) programnak köszönhetően. A felmérés adataiból, amelyekről dr. Bágyi Péter, a Kenézy Gyula Kórház Központi Radiológiai Diagnosztika osztályának vezetője számolt be, az is kiderült, hogy 2014-ben 327 intézményből jelentettek képalkotói tevékenységet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felé, azonban az összteljesítmény 80 százalékát 52 szolgáltató fedte le.

Az intézményi szereplők száma, tevékenysége, fenntartói és tulajdonosi háttere, valamint piaci részesedése ugyanúgy heterogén képet mutat, mint ahogy jelentős különbségek mutatkoztak régiónként és területenként a CT- és MR-diagnosztika fajlagos költségeiben. Az országos és regionális humánerőforrás adatok szerint a több mint 1200 hazai radiológus közel fele Budapesten és az agglomerációban dolgozik, a képalkotó diagnosztikában foglalkoztatott orvosok 75 százaléka 40–70 év közötti. A felmérés adataira támaszkodva működési modell elemeket is meghatároztak a projekt lezárásaként, javaslatokat tettek a szakmai, gazdaságossági, finanszírozási és jogi környezet megváltoztatására. Ezek közül Bágyi Péter kiemelte: a konzultációs radiológiai tevékenységet külön kódon finanszírozni kéne, a díjak között a modalitástól függően eltérés is lehetne, hiszen egy beteg két röntgenleletének összehasonlítása egyszerűbb feladat, mint ugyanannak a személynek 3–4 CT- vagy MR-leletét összevetni.

A 40 milliárdos KEOP pályázat 67 intézmény 81 projektjéhez nyújtott fedezetet, és biztosítja a daganatos betegek ellátásában mérföldkövet jelentő, tavaly életbelépett 14 napos szabály technikai hátterét. Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan épül be a nagy értékű gépek karbantartásának és amortizációjának költsége a finanszírozásba, Beneda Attila nem tudott egyértelmű választ adni, és azt mondta, igyekeznek enyhíteni a forráshiányon, de egyelőre „távol állunk a megnyugtató megoldástól”. Arra a felvetésre, hogy finanszírozott tevékenységgé válhat-e a radiológiában jellemző távkonzílium, Beneda Attila úgy reflektált, ha szükséges, a minisztérium jogi főosztálya segíthet az intézmények közötti egységes szerződéstípusok kidolgozásában.

Siralmas állapotban a hazai patológia

A 14 napos szabály csak a képalkotó diagnosztikai eljárásokra vonatkozik, ugyanakkor a patológiában nemhogy szabály, de ösztönző rendszer sem működik, holott a daganatos betegek diagnosztizálásában, személyre szabott terápiájában meghatározó szerepe lenne – mondta dr. Laczó Andrea patológus, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Dél-Dunántúli Területi Igazgatóságának vezetője. A hazai kórházak közül 68-ban működik teljes patológia, 25 helyen csak boncterem van, míg 19 intézményben egyáltalán nincs ilyen tevékenység. A szakterületet nagyon súlyos szakemberhiány és túlterheltség jellemzi, az aktív patológusok száma 250-re tehető, ők évente 42 ezer boncolást végeznek, és 1,8 millió blokkot vizsgálnak, ami azt jelenti, hogy egy patológus szakorvos naponta 42 „üveglemezt” néz meg, és kétnaponta egy szekciót végez. Nekik kell elvégezniük a citológiai vizsgálatokat is, amely évente 720 ezer nőgyógyászati és 73 ezer aspirációs kenetet jelent. A leletek átfutási ideje mintánként és kórházanként nagyon eltérő. A szövettani vizsgálatok eredményei 3–24, az aspirációs citológiai leletek 2–8, a boncjegyzőkönyvek 7–90 nap alatt készülnek el. Az előadó külön kiemelte a nőgyógyászati citológiai leleteket, amelyeket 2–21 nap alatt analizálnak, a magánnőgyógyászoktól érkező minták elemzése lényegesen hamarabb készül el, mint a közfinanszírozott szolgáltatóktól érkező keneteké.

A rosszul meghatározott minimumfeltételek nem minden esetben tükrözik valósághűen az elvégzendő munka mennyiségét, és területi heterogenitás jellemzi a szakmát ellátottságban, hozzáférésben ugyanúgy, mint a munkavégzés mennyisége és minősége tekintetében. Miközben például Nyugat-Dunántúlon 20–40 kilométerenként vannak komplett patológiai osztályok, addig a dél-dunántúli régióban 2–3 patológia működik. Szervezetlen a munkavégzés, a jövedelmező tevékenységeket kimazsolázzák, és az ország egyik végéből a másikba utazik a patológus, a formalinos anyag, vagy a kenet, a személyes ismeretségek mentén, ami a vizsgálati eredmények torzulását is okozhatja, hiszen a minta a hosszas szállítási idő alatt károsodik. Míg a minőségbiztosítás hiánya országosan egységes a patológiában, a leletek formátumára ez egyáltalán nem jellemző: ahány kórház, annyi lelet.

Míg a képalkotó diagnosztikában jelentős a direkt OEP-finanszírozott magánszolgáltatók száma, a patológiában ez nem jellemző, a csekély számú magánpraxis részesedése a 10­–15 milliárd forintos büdzséből mindössze 1–2 százalék. Az eszközellátottságon javíthat a KEOP pályázati forrás, ám jelenleg a víztelenítő és festő automaták átlagéletkora 14–15 év, a patológiák 57 százalékában nincs festő-, 19 százalékukban pedig víztelenítő automata, ami pedig minimumelvárás lenne. Gyerekcipőben jár itthon a digitális- és telepatológia, és bár a Norvég Alapból remény nyílt az e-patológia országos kiterjesztésére, a lehetőség végül a politikai csatározások miatt elúszott; egyébként a 68 teljes patológia közül mindössze 13 rendelkezik metszetszkennerrel. 

A patológia és radiológia közötti klasszikus konfliktusban mindkét fél részről vannak jogos kritikai elemek – mondta Laczó Andrea, ugyanakkor a betegek érdekében törekedni kellene az együttműködésre. A közösen végzett aspirációs citológiai mintavételeknél ugyanis akár 10–20 százalékkal csökkenthető az értékelhetetlen kenetek száma, de az emlőrák diagnózisában is előnyt jelent a kooperáció. Egyébként a patológiára vonatkozóan is készült a TÁMOP 6.2.5.-B projekten belül fejlesztési koncepció, amely a centralizációt részesítette előnyben, ezért a területi igazgatósági vezető reményét fejezte ki, hogy a kancelláriák és a térségi modell nem ütköznek, hanem erősítik majd egymást. A kancellária-rendszerrel kapcsolatos aggodalmaikat egyébként mások is megfogalmazták a konferencián, tartva attól, hogy a fiskális szemlélet a nem gazdaságos, ám szükséges orvosi tevékenységeket háttérbe szoríthatja.

Koncepció és irányelvek nélkül

A PET-diagnosztika fejlesztésének országos koncepción kellene alapulnia, amelynek megvalósítása forrásokat, racionális alkalmazása szakmai irányelveket igényel – fogalmazta meg prof. dr. Szilvási István, az MH Egészségügyi Központ Nukleáris Medicina Osztály vezető főorvosa, hozzátéve azt is, idehaza szűkíteni kell a szakadékot a PET és a hagyományos nukleáris medicina között. Elsőként vonzóvá kéne tenni a nukleáris medicinát a fiatalok számára, ám mivel a jövedelmek nagyon alacsonyak, a szakorvosoknak kivétel nélkül másodállást kell vállalniuk ezen a területen. Hiátus nem csak az orvos-utánpótlásban van, a radiovegyész és radiogyógyszerész is gyászosan kevés. Hiányoznak a szakmai irányelvek és finanszírozási protokollok is. Az elmúlt tíz évben érdemi előrelépés a nukleáris medicinában nem történt, a PET- és CT-fejlesztéseket nem koncepció mentén, hanem profit-elv alapján határozták meg. A professzor korábbi hozzászólására reagálva Beneda Attila átfogó helyzetjelentést kért a nukleáris medicina gépparkjának állapotáról, hiszen mint elhangzott, az országban alig néhány SPECT CT üzemel, átlagéletkoruk meghaladja a tíz évet, márpedig a műszerparkot a KEOP pályázatra elköltött pénz töredékéből meg lehetne újítani.