hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Hogyan alkoholizáljunk?

Az alkohol egészségre gyakorolt hatása nemcsak az elfogyasztott mennyiségtől, hanem a fogyasztás mintázatától is függ – állapították meg amerikai kutatók, akiknek tanulmánya az Atherosclerosis című lapban jelent meg.

Vizsgálatukban John Cullen és munkatársai aterogén diétán (ez a nyugati civilizációban szokásos magas zsírtartalmú étrenddel ekvivalens) tartott egereket három csoportra osztottak: a kontroll csoport nem kapott alkoholt, a második csoport, amelyik a napi mérsékelt alkoholfogyasztást modellezte, a hét minden napján napi két italnak megfelelő alkoholmennyiséget kapott, a harmadik csoport pedig, amelyik a hétvégi tivornyázás hatását volt hivatva demonstrálni, heti két nap alatt hét italnak megfelelő alkoholmennyiséget kapott, a maradék öt napon pedig nem kapott alkoholt.

A napi mérsékelt mennyiségű alkoholt fogyasztó csoport LDL („rossz koleszterin”) -szintje 40 százalékkal csökkent az alkoholt nem fogyasztó kontrollokhoz képest, míg a hétvégi nagyivóké 20 százalékkal nőtt. Korábbi vizsgálatok szerint minden 10 százalékos emelkedés az LDL vérszintjében 20 százalékkal fokozza az érelmeszesedés kockázatát.

A kutatókat is meglepte, írja a vizsgálatról beszámoló ScienceDaily, hogy a HDL („jó koleszterin”) szintje mind a mérsékelt, mind a nagyivóknál növekedett.

A mérsékelt ivóknál csökkent, a nagyivóknál pedig nőtt az ateroszklerotikus plakkok térfogata és a plakkokat beszűrő, gyulladásos immunsejtek száma. A nagyivók háromszor annyi súlyt szedtek fel, mint a mérsékelt ivók, és kétszer annyit, mint a kontrollcsoport tagjai. A legkevesebb hízást tehát a mérsékelt ivók produkálták.

A kutatás végeredménye tehát: a mérsékelt ivás csökkenti az érelmeszesedés és a szívbetegségek másik rizikófaktora, az elhízás kockázatát, míg a hétvégi nagyivás – az amerikaiak 15 százaléka ebbe a csoportba tartozik – mindkét rizikófaktor előfordulási valószínűségét növeli.

Liu,W., Redmond, EM., Morrow, D., Cullen, JP. Differential Effects of Daily-Moderate Versus Weekend-Binge Alcohol Consumption on Atherosclerotic Plaque Development in Mice. Atherosclerosis, 2011

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: Atherosclerosis, Science Daily)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink