Hogy vagyunk? Hogy leszünk?
A magánegészégügy azért erősödhetett meg, mert a közszolgáltatás rosszul működik, utóbbi működésében már alapfunkciók is hiányoznak – mondja Sinkó Eszter egészségközgazdász az Új Egyenlőségnek.
Lehet-e az egészségügyi ellátásunk 2030-ra olyan, mint Ausztriáé?
S.E.: Biztos, hogy nem. Ausztriában jelenleg közel kétszer akkora az egy főre jutó GDP, mint Magyarországon, az egy főre jutó egészségügyi közkiadás pedig háromszorosa szorosa a miénknek. Mindez több mint elég ahhoz, hogy a különbség fennmaradjon. Ezt 12 év alatt nem lehet eltüntetni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. két ünnep között nyilvánosságra hozott elemzése azt jósolta, hogy nagyon kedvező esetben az osztrák GDP kicsit kevesebb mint háromnegyedét, a reálisabb becslések szerint inkább valamivel több mint felét érhetjük el 2030-ra.
Ezen adatok alapján, ha az osztrák egészségügyet céloznánk meg, akkor a nemzeti össztermékünk csaknem húsz százalékát erre a területre kellene fordítani. Ennyi pénze a magyar államháztartásnak az egészségügyre soha nem lesz. Arra vonatkozóan nincsenek részletes adataink, mennyit kellene elmaradt beruházásokra költeni, de példaként álljon itt két meghatározó diagnosztikai eszköz adatainak összehasonlítása: a CT, MRI vonatkozásban Ausztriában háromszor annyi CT, és öt és félszer annyi MRI van, mint nálunk. Vélhetően a többi területen is hasonló elmaradásban vagyunk.
Különben lehetne lényegesen többet költeni a magyar egészségügyre?
S.E.: Hogyne lehetne! Csak kormányzati döntés kérdése, hogy mire mennyi pénzt költünk, különösen most, amikor szárnyal a gazdaság a maga 4 százalékos növekedésével. A beszedett adókat másként kellene elosztani, mint ahogyan az most történik. A kormányzati prioritások között szemmel láthatóan nincs jelen az egészségügy, pedig jobb egészségüggyel és egészségtudatosabb magatartással az idő előtti halálozások számát látványosan lehetne csökkenteni, akár a felére is. Jó lenne, ha nem csak a születésszám növekedését célozná meg a döntéshozó speciális programokkal, hanem olyan beavatkozásokhoz is tudna forrást rendelni, amelyek képesek a népesség idő előtti fogyását érdemben megakadályozni.
A magyar egészségügyre költött közkiadásoknak mielőbb el kellene érniük a GDP 7,2 százalékát, ez az uniós átlag, a magyar 5,2 helyett. Mégpedig úgy, hogy a háztartások elszegényedése szempontjából különösen kockázatos egészségügyi magánkiadások érdemben csökkenhessenek. Ez nem is kerülne feltétlenül sokba – legalábbis ahhoz képest, amennyit hozhatna a konyhára -, durván 7-800 milliárd forint fokozatos átcsoportosításáról lenne szó.
Önmagában lenne értelme még több pénzt beönteni a magyar egészségügybe?
S.E.: Ha nem változna egyetlen más feltétel, csak ennyivel több pénz kerülne a rendszerbe, az már sokat számítana a bérfejlesztések terén, mivel legalább el lehetne érni, hogy több orvos és nővér dolgozzon a szolgáltatásokban. Ennyi pénzből az eszközellátottság is jelentősen javulhatna. Persze ettől még nem érnénk el az osztrák egészségügy színvonalát, ahhoz a pénzen kívül másra is szükség lenne. (...)
