hirdetés

Hitelfelvételre kényszerülnek a beszállítók

Az egészségügyi beszállítók többségének hitelt kell felvennie, hogy finanszírozni tudja az állam által ki nem fizetett számlákat, írja a Népszava.

A beszállítók érdekvédelmi szervezeteinek (az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete – ETOSZ –, az Orvostechnikai Szövetség – OSZ –, illetve a MediKlaszter) több mint száz tagvállalatát érintő felmérése azonban igazolta: a kórházak 75 milliárd forintra duzzadt adósságát a beszállítók képtelenek saját erőből ilyen hosszan hitelezni.

– Az orvostechnikai vállalkozások többsége, csaknem 60 százaléka bankhitel vagy egyéb kölcsön felvételére szorul a kórházi kintlévőségeinek finanszírozásához – ismertette felmérésük eredményét a Népszavával Rásky László, az Orvostehnikai Szövetség titkára. A szakember azt is elmondta: a felvett hitel összege az érintett vállalkozások közel felénél a százmillió forintos nagyságrendet is eléri, a többi esetben pedig tíz- és százmillió forint közötti. A cégek további 20 százaléka belső tartalékait éli fel. Hozzátette: a mostani kintlévőségek nagysága miatt már több kisebb vállalkozás is reménytelen helyzetbe került.

Rásky László közölte azt is, hogy kérésükre megtörtént az első, az adósság rendezését is érintő egyeztetés a kormányzattal. A fórumon Takács Péter államtitkár megismételte, amit már néhány napja egy szakmai konferencián is elmondott, nevezetesen, hogy az intézmények várhatóan júliusban költségvetési forráshoz juthatnak a rezsivédelmi alapból. Bár ez a pénz az intézmények tavalyi és idei rezsikülönbözetének fedezetére szolgál és elvben az energiaköltségekre kell fordítani, de ez mozgásteret is adhat a kórházaknak, szakrendelőknek arra, hogy egyéb lejárt számláikat is rendezhessék.

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...