hirdetés

Háromezer magyar orvos távozhat

Hivatalosan is kiszélesedett a magyar orvosok akciója azzal az együttműködéssel, amelyet a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) a hét végén kötött a cseh, a szlovák és a lengyel társszakszervezetekkel.

Ennek egyik lényeges eleme, hogy a négy visegrádi országban működő érdekképviselet ezután összehangoltan közvetíti az orvosokat a nyugati országokba.

A részletek kapcsán Bélteczki János, a MOSZ elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta, az összefogásra a visegrádiak közös problémája, az elvárhatóhoz képest alacsony bérezés és az orvoshiány miatt egyre nehezebben viselhető körülmények adtak alapot.

A lengyelek 2006-ban, a csehek pedig tavaly túljutottak azon a felmondási akción, amelyet nálunk a rezidensek az idén hirdettek meg, s amelyhez a MOSZ elsőként csatlakozott. Eddig csaknem kétezer magyar orvos felmondólevele gyűlt össze Bélteczki közlése szerint, és további ezer is hamarosan összejöhet. Végső esetben tehát háromezren távozhatnak a magyar egészségügyből.

A társszakszervezetek támogatják az akciót, mert noha Lengyelországban a magyar orvosok bérének csaknem a kétszeresét sikerült elérni az ötszáz ottani kórházra kiterjedő felmondással, és Csehországban is javítottak a bérezésen, a munkakörülmények nem javultak lényegesen, nagy a túlterheltség. Szlovákiában – ahol szintén magasabbak az orvosi bérek, mint nálunk – most zajlik a miénkhez hasonló akció

Magyarországon a kórházak állami irányítás alá kerülnek. Ez azonban a MOSZ elnöke szerint mellékes kérdés akkor, ha az orvosok nem tudnak megélni, a szolgáltatók pedig az elavult finanszírozás miatt annál nagyobb adósságba kerülnek, minél többet teljesítenek. Nem szólva arról, hogy a betegek egyre gyakrabban az orvoson töltik ki egyébként jogos indulataikat.

(forrás: Magyar Hírlap)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...