Három pilléren a jövő háziorvosi gyakorlata – gyógyítás, oktatás, kutatás
A háziorvoslás jövője nemcsak az ellátás minőségén, hanem az utánpótlás nevelésén és a tudományos gondolkodáson is múlik. Egy díjazott praxis példája, ahol a betegellátás mellett tanítás és kutatás is zajlik – nap mint nap.
Dr. Mohos András háziorvosként dolgozik, mégis tudományos pályán is aktív. Richter Érdemérem-díjjal elismert munkájában azt mutatja meg, hogyan lehet a betegellátás mellett tanítani és kutatni – ugyanabban a praxisban.
– Mikor döntött úgy, hogy orvos lesz?
Már a középiskolában tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, így az orvosi egyetem választása egyértelmű volt. Ugyanakkor az, hogy végül a családorvoslás területén kötöttem ki, hosszabb folyamat eredménye volt. Kezdetben belgyógyászat, ezen belül is nefrológia területén dolgoztam és kutattam. A fordulópont egy negyedéves gyakorlat volt, amikor egy napot töltöttünk egy háziorvosi praxisban. Akkor még nem tudatosult bennem, de az az élmény végül elindít ezen az úton.
– Mégis, mi fogta meg ebben a hivatásban?
Az emberközeliség. A háziorvoslás az egyik legkomplexebb szakterület – egyszerre van jelen a krónikus betegek gondozása, az akut ellátás, a megelőzés, a pszichológiai támogatás és sokszor a szociális kérdések kezelése is. Itt valóban a teljes embert látjuk.
– Milyen témával pályázott a Richter Érdemérem-díjra?
A kutatás és innováció kategóriában indultam. A pályamunkám fókuszában az állt, hogy megmutassam, hogyan lehet egyszerre gyógyítani, tanítani és kutatni a háziorvosi praxisban. Azt szerettem volna bizonyítani, hogy a háziorvosi hivatás nemcsak a betegellátásról szól – lehet tudományos és oktatási tér is.
– Miért tartotta fontosnak ezt a hármas egységet?
Mert ez a jövő. Minél több tudományos és oktatási elem jelenik meg a mindennapi munkában, annál naprakészebb, hatékonyabb és motiváltabb lesz az ellátás. Emellett a kutatásom konkrétan az utánpótlás-nevelésről szól: hogyan lehet minél több fiatal kollégát megnyerni a háziorvosi pályának. Fontos, hogy vonzóvá tegyük ezt a területet, különösen most, amikor az utánpótlás sok helyen kritikus.
– Hogyan használja fel a díj nyújtotta lehetőségeket?
A díjnak köszönhetően több nemzetközi kongresszuson is részt vehettem, és a jövőben is fogok. Ez nemcsak a szakmai naprakészségemet segíti, hanem kapcsolatokat is építhetek más országok szakembereivel. Ezek az élmények, tapasztalatok visszaköszönnek a napi munkában is – akár egy új protokoll, akár egy oktatási módszer formájában.
– Mit üzen a kollégáinak?
Azt, hogy pályázzanak bátran! Ez nemcsak egy díj, hanem egy lehetőség arra, hogy megmutassuk, milyen értékes munka zajlik a rendelők falai között. A Richter Érdemérem ráirányítja a figyelmet a háziorvoslásra, és ha valaki díjazott lesz, az valódi szakmai és anyagi támogatást is kap a praxis fejlesztéséhez.
A Richter Érdemérem Díjra minden aktív, alapellátásban dolgozó háziorvos pályázhat 2025. október 12-ig. A nyertesek kategóriánként 2 millió forint díjazásban részesülnek. A pályázattal kapcsolatos minden további információ és az űrlap elérhető a www.richtererdemerem.hu weboldalon.