2025. július. 30., szerda - Judit, Xénia.
hirdetés
hirdetés

Halló(k), itt vagyunk!

Háromnapos fesztivált szervez siketek és nagyothallók bevonásával a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. június 21. és 23. között a Szarvasi Vízi Színházban Halló(k), itt vagyunk! címmel.

Sz. Kovács Viktória, a Békéscsabai Jókai Színház marketing- és sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a békéscsabai intézmény és a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. évek óta kiemelt figyelemmel kíséri és karolja fel azokat az új lehetőségeket, kezdeményezéseket, amelyek a fogyatékossággal élők számára teljes értékű színházi élményt biztosítanak. A rendezvénnyel arra is emlékeznek, hogy idén tíz éve fogadta el az ENSZ a Fogyatékkal Élők Jogairól Szóló Egyezményt.     

A rendezvény ötletgazdája, Komáromi Anett, a békéscsabai teátrum színművésze elmondta: régóta narrál színházi előadásokat vakok számára, tanult jelnyelvi tolmácsnak is, ezért keresték meg azzal, hogy hozzon létre siketek és nagyothallók számára színjátszó csoportot. Mintegy négy hónapja Békés megyében megalakult a csoport, és bár a nagyothallók jellemzően nem szeretnek beszélni, mégis hatalmas volt az érdeklődés, Békéscsabáról tizenöten jelentkeztek. Csongrád megyében is megalakult egy színjátszó csoport, amiből látszik, mekkora igény van erre az akadályozottsággal élők részéről.     

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségén (SINOSZ) keresztül meghirdettek egy országos versíró pályázatot, amelyre 16 pályamű érkezett be. A Halló(k), itt vagyunk! sorozat keretében június 21-én színészek adják elő a siket és nagyothalló szerzők verseit; az esten jelnyelvi tolmács is részt vesz, így az akadályozottsággal élők számára is érthetővé teszik a verseket.     

A programsorozat második napján, június 22-én az Urbán Gyula műve alapján írt Egerek című gyermekelőadást jelnyelvi tolmácsolással és látássérültek számára narrálva játsszák. A programsorozat harmadik napján a SINOSZ Békés Megyei Szervezetének tagjai viszik színre a Rómeó és Júlia című Shakespeare-klasszikus rövidített változatát. A darabot Tege Antal, a békéscsabai színház művésze rendezi, az ő ötlete volt, hogy a direkt erre az alkalomra aktualizált feldolgozásban az egyik család tagjai nagyothallók, a másiké siketek legyenek. Ugyanaznap az Állomások című darabot a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezetének tagjai adják elő. Mindkét darabban közreműködik Vörös Zsolt jelnyelvi tolmács.

A színésznő szólt arról is, hogy a szarvasi és a Békéscsabai Jókai Színház jelölt és narrált előadásait videóra veszik, a SINOSZ tervei szerint a felvételekből egy oktatási, szókincsfejlesztési célokra használható audiovizuális könyvtárat hoznak létre. Reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezéshez más színházak is csatlakoznak.

A Szarvasi Vízi Színházban a nyári évadban több darabot, így A Légy jó mindhalálig-ot, az Egereket és a Vesztegzár a Grand Hotelben-t jeltolmácsolással és audionarrációval játsszák.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...