hirdetés

Ha nem kap más utasítást, megépíti a szuperkórházat

Ha nem kap más utasítást a kormányfőtől, meg fogja építeni a komplexumot, mondja Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a Mandinernek.

Amíg nincs CT, addig nincs szuperkórház – szögezte le  Karácsony Gergely főpolgármester. Veszélyben a 2025-re tervezett egészségpláza?

Akkor meg is volnánk, hiszen a főváros huszonhárom kerületében huszonnyolc állami finanszírozású ct-, valamint tizennyolc mri-berendezés működik. Mi továbbra is eltökéltek vagyunk. A Dél-budai Centrum építéséért és működtetéséért felelős miniszterelnöki megbízotti kinevezésem óta nem kaptam más utasítást. Tesszük a dolgunkat, hogy megépítsük a magyar egészségügy zászlóshajóját. Annak a fontosságát pedig, hogy egy ilyen egészségügyi centrum Magyarországon megépüljön, minden ember tudja és érzi.

Szép dolog az eltökéltség, de az önkormányzati választás óta egyre hangosabbak a kétkedők. Először László Imre, a  XI. kerület új polgármestere nevezte pazarlónak és feleslegesnek a szuperkórházat, most pedig a főpolgármester jelentette ki, hogy nem kér a létesítményből.

Egyáltalán nem gondolom, hogy a kétkedők többen volnának. Ahogy Churchill mondta: „Nincsen olyan, hogy közvélemény! Csak közzétett vélemény van.” Biztos vagyok abban, hogy sokkal kevesebben vannak azok, akik megkérdőjelezik az új kórház létjogosultságát, mint akik támogatják. Számunkra az a legfontosabb feladat, hogy amennyiben a kétkedők, ne adj Isten, betegek lesznek, a szuperkórházban gyógyulva egészségesen és elégedetten távozzanak. Nem az én tisztem eldönteni, kinek mi legyen a véleménye a szuperkórház felépüléséről, az én dolgom, hogy a rám bízott feladatot elvégezzem. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy szükség van olyan egészségügyi intézményre, amelyben a legmagasabb szintű ellátás érhető el bármilyen betegségcsoportban. Abban is biztos vagyok, ha megépül az új kórház, bizonyára lesznek fanyalgók, akik majd azt is firtatják, hogy az ablakok miért jobbra vagy balra nyílnak, miért ilyen vagy olyan a fal színe, de ezzel számolni kell. A legfontosabb, hogy az egészségügyi ellátás területén a lehető legjobbat adjuk az ott élőknek. És itt nemcsak az 1,2 millió lakosról beszélek, az új egészségpláza a tervek szerint bizonyos szakmai profilokban országos hatáskörű ellátást fog nyújtani.

Nem elég egy fővárosnak negyven kórház közel 20 ezer ággyal? Mi szükség van új intézmények felépítésére költeni?

A fővárosi egészségügyi intézmények nagy része az épületi struktúrát tekintve elavult. Ha megnézzük a kórházépítéseket és fejlesztéseket, az elmúlt száz évben nem volt a magyar egészségügyben olyan zöldmezős beruházás, amely új kórházat hozott volna létre. Természetesen voltak és vannak kórház-, gép- és műszerparkfejlesztések, de egyik sem válthatja ki egy vadonatúj kórház felépítését. Látni kell: a világban az a trend, hogy az egészségügyi ellátást jól megközelíthető centrumkórházakba helyezik át. Nagyon helyes döntés, hogy az elkövetkező évek egészségügyi átalakításait mi is ebbe az irányba visszük, és olyan intézményeket hozunk létre, amelyek a kor követelményeinek a legjobban megfelelnek, élen járnak a tudomány, az orvostechnológia, a gyógyítás és az ápolás területén. A legmagasabb szintre kell emelnünk a sürgősségi ellátást, a kórházi kezelés időtartamát le kell csökkentenünk, és növelnünk kell az úgynevezett egynapos sebészeti ellátások számát. (...)

Mikorra lesz kész a kórház az ütemterv szerint?

A Dél-budai Centrumkórháznál kisebb kaliberű osztrák Krankenhaus Nord kórházat öt évig tervezték, majd hét évig építették. Mi szeretnénk másfél, két év alatt készre tervezni, majd három év alatt megépíttetni. Vagyis a végleges átadás legkésőbbi határideje – a közbeszerzések és egyéb szabályok maradéktalan betartásával – jelenleg 2025. A mi ütemtervünk harmadannyi idővel számol, mint az osztrákoké.(...)

A teljes interjú

(forrás: mandiner.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...