hirdetés
2025. november. 15., szombat - Albert, Lipót.
hirdetés

 

Tudomány

Gyógyszerrel meghosszabbítható az élet

Nagy segítség lehet az öregedés elleni küzdelemben egy csendes-óceáni sziget talajában felfedezett hatóanyag, amerikai kutatóknak ugyanis esetenként 38 százalékkal sikerült megnövelniük rapamycinnel kezelt kísérleti egereik várt élettartamát.

A Nature-ben publikált tanulmány szerint jelentősen javulhatnak az esélyeink az öregedési folyamat lelassítására, ugyanakkor egy brit szakértő arra figyelmeztet, hogy a gyógyszer alkalmazása csökkentheti az immunitásunkat.

A rapamycint az 1970-es években fedezték fel a Húsvét-szigeten. Jelenleg a transzplantált szervek kilökődése ellen véd, de a rák egyik lehetséges ellenszereként is számon tartják, bár utóbbi alkalmazása még erősen kísérleti fázisban van. Az amerikai kutatócsoport 20 hónapos, emberi léptékkel nézve 60 évesnek megfelelő korú egereknek adták be a gyógyszert, ami a megfigyelések szerint 28–38 százalékkal hosszabbította meg a rágcsálók életkorát. Ez az életkor növekedés a kutatók szerint nagyobb, mint amit a két fő emberi halálozási ok, a daganatos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyíthatóvá tételével el lehetne érni.

„35 éve dolgozom az öregedés kutatásban és számtalan úgynevezett 'öregedésgátló' felfedezést láttam, amik soha nem értek el semmilyen sikert” – mondta a kutatócsoport egyik tagja, Dr. Arlan Richardson a Barshop Intézet szakértője. „Sose gondoltam volna, hogy az én életem során rábukkanunk egy emberi öregedésgátló tablettára, azonban a rapamycinnel jó esélyünk van ennek a célnak a tényleges elérésére.”

„Meggyőződésünk, hogy ez az első komoly bizonyíték arra, hogy gyógyszeres terápiával az öregedési folyamat lelassítható és az élettartam megnyújtható már előrehaladott korban is” – tette hozzá Randy Strong, a Texas Egyetem Egészségtudományi Központjának professzora, aki szintén részt vett a kutatásban.

A rapamycinnek látszólag a korlátozott ételbevitelhez hasonló hatása van, ami szintén bizonyítottan növeli a hosszú életet. A gyógyszer az úgynevezett mTOR sejtek proteinjeit veszi célba, amik több metabolizmussal és stresszreakcióval kapcsolatos folyamatot kontrollálnak. A kutatók megtalálták a hatóanyag bevitelének egy új módját, így eléggé stabillá tették ahhoz, hogy eljusson az egerek belébe még a lebomlás megindulása előtt.

Az eredeti cél szerint 4 hónapos egereknél próbálták volna ki a rapamycin új formuláját, a fejlesztésben bekövetkezett csúszás miatt azonban a kísérletre szánt állatok már 20 hónaposak voltak mire a szer elkészült. A kutatók úgy vélték, ezek az állatok már túl öregek ahhoz, hogy a szer bármilyen hatást váltson ki náluk, végül mégis megpróbálkoztak a kísérlettel, és legnagyobb meglepetésükre a rapamycin az emberi léptékekkel nézve 60 éves egereknél is működött. „Ha a rapamycin, vagy a hozzá hasonló gyógyszerek úgy működnek, ahogy mi elképzeltük, akkor döbbenetes lesz az egészségügyi költségcsökkentési hatása.”

Dr. Lynne Cox, az Oxford Egyetem öregedés szakértője „izgalmasnak” nevezte az amerikai tanulmányt. „Különösen az érdekes, hogy a gyógyszer ilyen idős egereknél is hatékony volt, mivel az öregedés lassítását jobb lenne az idősebbek körében elkezdeni, mint már fiatalabb korban egy életen át tartó gyógyszeres kezelést alkalmazni” – mondta, majd figyelmeztetett, hogy senki ne kezdje el használni a gyógyszert saját életének meghosszabbítására, mivel elnyomja az ember természetes immunitását – pontosan ezért lehet transzplantáció esetén alkalmazni. „A laboratóriumi egerek védettséget élveznek a fertőzésekkel szemben, ez az emberi populációkra nem igaz. A tanulmány rávilágít egy fontos molekuláris útvonalra, ami új, specifikusabb gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet a jövőben.”

Balázs Richárd, sg.hu

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...