hirdetés

 

Gyógyszer- és anyagtudományi kutatásokat segítő infrastruktúráját bővítette az SZTE

Bővítette infrastruktúráját a gyógyszerfejlesztést és az élet-, illetve anyagtudományi kutatásokat segítő berendezésekkel a Szegedi Tudományegyetem.

Martinek Tamás professzor, a program szakmai vezetője a projekt eredményeit bemutató csütörtöki online konferencián elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően a következő egy-két évtizedben magas színvonalú szerkezetvizsgálati eszközök állnak a szegedi kutatók rendelkezésére.

Az egyetemen olyan mikro CT-berendezést állítottak üzembe, amely a hagyományos klinikai készülékeknél hét, nyolc nagyságrenddel nagyobb (a minta méretétől függően akár néhány száz nanométeres) térbeli felbontásra képes. Az eszközzel a kutatók kisméretű minták roncsolásmentes szerkezetvizsgálatát végezhetik el. A berendezéssel elvégezhető kompozit- vagy porózus anyagok, üzemanyagcellák, elektronikai eszközök, 3D nyomtatással készült tárgyak szerkezetvizsgálata, de alkalmas biológiai minták, elsősorban csontok, illetve kontrasztanyag használatával lágy szövetek tanulmányozására is. A berendezéssel akár valós időben is vizsgálhatók a különböző mechanikai hatások miatt bekövetkező szerkezeti változások is.

Az eszközt használva az SZTE munkatársai olyan, kétkomponensű anyagok homogenitásának vizsgálatára alkalmas megoldást is kidolgoztak, amely a korábbi óriási számítási kapacitást igénylő, hetekig vagy hónapokig tartó módszerek helyet néhány perc alatt eredménnyel jár.

Dombi György professzor elmondta, a fejlesztés részeként korszerűsítették az SZTE NMR-spektroszkópját. A molekuláris szintű szerkezetvizsgálatra alkalmas berendezést egy a korábbinál lényegesen jobb jel-zaj viszonyú fejjel szerelték fel, és ehhez kapcsolódva üzembe állítottak egy héliumgyűjtő, hélium-cseppfolyósító és egy nitrogéncseppfolyósító rendszert is. A beruházásnak köszönhetően a mérések már napi 24 órában folyamatosan, távfelügyelettel végezhetők.

A mágneses magrezonancia spektroszkópiához (NMR) szükséges mágneses teret szupravezetővel állítják elő, amelynek hűtéséhez cseppfolyós héliumot, illetve nitrogént használnak. A fejlesztés eredményeként a töredékére csökkentették a rendszer héliumveszteségét, a cseppfolyós nitrogént pedig a SZTE saját maga állítja elő.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...