Gyermekrehabilitációs játszótér

Városi, vállalkozói és társadalmi összefogással szeretnének a mozgássérült és neurológiai beteg gyerekek rehabilitációját is szolgáló játszóteret építeni a nagykanizsai kórház területén.

Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója kifejtette: a csaknem 20 millió forintba kerülő játszótér nemcsak a kórházban ápolt vagy vizsgálatra váró gyerekek előtt lenne nyitva, hanem a városban és környékén élő mozgássérült vagy neurológiai beteg kicsiket is szolgálná. A nagykanizsai egészségügyi intézmény – amelynek csecsemő  és gyermekgyógyászati osztályán tavaly csaknem 2400 fekvőbeteget és 7800 járóbeteget kezeltek - nemcsak a várost és térségét, hanem a csurgói járásban élő gyerekeket is ellátja.

Rada Éva gyermekneurológus elmondta: a gyógytornász közreműködésével tervezett játszótér a mozgáskorlátozott gyerekeknek egyfajta külső, szabadtéri rehabilitációs lehetőséget teremtene. Szüleiknek gyógytornász tanítaná meg az egyes eszközök helyes használatát, és a nagykanizsai óvodák, iskolák csoportjai előtt is nyitott lenne a játszótér.

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városi közgyűlés a múlt héten úgy döntött, a költségekhez egymillió forintot biztosít az önkormányzat, és a gyűjtésre szóló felhívásokat is közzétesznek. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról számolt be, hogy a kamara valamennyi tagját levélben arra kérték, pénzzel vagy munkájukkal segítsék a jövő év első felében kialakítani tervezett kórházi játszótér megépítését, és magánszemélyek adományaira is számítanak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...