hirdetés

Gondok a Merényi kórházban

Hiába költöttek az utóbbi években a Merényi Kórház pszichiátriájának felújítására 69 millió forintot, az intézmény szakemberhiány miatt hónapok óta szüneteltetni kénytelen az aktív betegek ellátását szolgáló ágyainak felét, közölte a Népszava.

Már októbertől kérték az ellátási területük jelentős csökkentését. Így két nagy fővárosi kerület pszichiátriai betegeit az ÁNTSZ határozata szerint a főváros másik nyolc intézményében látják el.

A kórház főigazgatója, Vályi Nagy István tavaly szeptemberben a személyi feltételek hiány miatt maga kérte, hogy 64 ágyból harmincon szüneteltethesse a betegellátást. A helyzet részleteit firtató kérdésekre a kórház lényegében csak annyit válaszolt, hogy rendben működnek, a betegek biztonságban vannak.

A lapnak dr. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnöke azt mondta: a szakemberhiány országosan és évek óta probléma, a társaság becslése szerint jelenleg 600-800 pszichiáter dolgozik aktívan a közellátásban, miközben legalább ennek a duplájára lenne szükség. Mint mondta: nem csak az orvosok, a szakdolgozók is hiányoznak. Hozzátette: évek óta küzdenek, hogy több szakorvos képzésére kapjanak lehetőséget.

A Merényi pszichiátriai részlegét 2007-ben az OPNI bezárása után ágyanként egymillió forintos állami támogatással alakították ki. Majd alig másfél éve a 64 ágyas pszichiátriai osztály teljes, a 69 ágyas pszichiátriai rehabilitációs osztály pedig részleges felújításon esett át. Teljesen átalakították, biztonságosabbá tették a kórház zártosztályát, valamint gerontopszichiátriai részleget alakítottak ki.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...