Gesztusok a magánszektornak

Folytatás az 1. oldalról

Abszurd – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egészségügyi magánszolgáltatók országos konferenciáján arra utalva, hogy ma az dönti el, kitől vásárol az állam egészségügyi szolgáltatást, hogy az intézményeknek kik a tulajdonosai. A kormányfő a várakozásoknak megfelelően gesztusokat tett a profitorientált ellátóhelyek tulajdonosainak. Közölte: Székely Tamás egészségügyi miniszternek június 30-ig nem csupán a következő két év egészségügyi programját kell kidolgoznia, hanem arra is megoldást kell találnia, hogyan közelíthető fokozatosan egymáshoz a köztulajdonban lévő intézmények és a magánszolgáltatók finanszírozása.
  Korábban két elképzelés versengett arról, miként lehetne bevonni a magánszolgáltatókat a társadalombiztosítási finanszírozásba. A szektorsemlegesség megteremtésével a kormányzat célja az, hogy azok a magánkézben lévő rendelők vagy kórházak, amelyek az állami intézményeknél hatékonyabban, jobb körülmények között gyógyítják a betegeket, részt kérhessenek, kaphassanak a közfinanszírozott ellátásokból is. A koalíciós szakítás előtt Horváth Ágnes exminiszter még beterjesztett egy javaslatot, amely bizonyos területeken lehetővé tette volna, hogy a magánszolgáltatónál kezelést kereső emberek költségeinek 70 százalékát fedezze a központi költségvetés, de információink szerint ezt a rendszert az új egészségügyi miniszter, Székely Tamás nem támogatta, s egyelőre nem is tervezik a bevezetését. A másik lehetőségre utalt a kormányfő is: eszerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szolgáltatásvásárló szerepének erősítésével a magánszféra további feladatokat vehetne át az állami intézményektől. Ez utóbbit a teljesítményvolumenek rugalmasabb elosztásával érhetné el a kormány. A javaslat az új egészségbiztosítási reformkoncepció része lesz majd, s a szakminiszter addig a tervek szerint együttműködési megállapodást is köt a magánszolgáltatók érdekképviseletével a szakmai munka összehangolásáról.   Az MSZP mindenképpen szeretné tudatni az üzleti befektetőkkel, hogy a szolgáltatói versenyben számít rájuk. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke lapunknak azt mondta, Horváth Ágnes korábbi javaslatával óvatos lenne, hiszen ha a magánszolgáltatóknál igénybe vehető kezelések 70 százalékát állami pénzekből fizetik ki, az könnyedén kiszívhatná az Egészségbiztosítási Alap tartalékait. Kökény Mihály szerint azt kell figyelembe venni, hogy az új kínálat mindig új keresletet szül, s ez nem feltétlenül vezet az ellátás minőségének a javulásához. Mindazonáltal elképzelhetőnek tartja, hogy egyes területeken vagy térségekben alkalmazzanak hasonló megoldást vagy tárgyaljanak erről.

Az SZDSZ a szektorsemlegesség híve

Az SZDSZ a pontos elképzelések ismerete nélkül még csak elvekről tud beszélni, de a párt ügyvivője szerint támogatnak minden olyan lépést, ami serkenti a versenyt az egészségügyben. Horn Gábor fontosnak nevezte, hogy a szocialisták a szolgáltatói oldalon számítanak az üzleti szférára, mert szerinte ez bizonyos szempontból segít az elbukott reformon. A magánszféra ma hátrányos helyzetben van az ágazatban, hiszen a tb-járulékaikat fizető betegeknek semmilyen költségét nem téríti meg az állam, ha magánszolgáltatóhoz mennek – mutatott rá a liberális politikus. Példaként az oktatási rendszert hozta fel, ahol az állami mellett alapítványi és egyházi iskolák is kaphatnak támogatást, s úgy véli, hasonló szektorsemlegesség lenne szükséges az egészségügyben is. Még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ha egy magánintézmény jobb szolgáltatást nyújt, mint az állami, akkor az utóbbit – legyen akár önkormányzati fenntartású – bezárják, hiszen a betegek nem tartanak rá igényt. Ezért ha lesz olyan javaslata az MSZP-nek, amely a szektorsemlegességet erősíti, akkor azt az SZDSZ várhatóan támogatni tudja – összegezte a szabad demokrata álláspontot Horn Gábor.

A magánszféra sem az ördögtől való

A magánszféra jelenleginél erőteljesebb bevonása az egészségügyi közszolgáltatást végző szektorba nem ördögtől való, de számos szempontot figyelembe kell venni, mielőtt ezt az intézkedést valaki meghozza – jelezte lapunknak a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa. Sinkó Eszter hangsúlyozta: ez csak akkor lehetséges, ha a szolgáltatásokat a beteg a magánrendelőben vagy -kórházban ugyanolyan feltételek között veheti igénybe, mint a közintézményben, azaz a magánszolgáltatók hozzáférésének illeszkednie kellene a beutalási és a betegútszabályozási folyamatba. Ki kell dolgozni minőségkontrolljukat és beszámolásuk rendjét is. Enélkül ugyanis olyan felesleges beavatkozások keletkeznének a rendszerben, amelyek szétfeszítenék az OEP-kasszát. Sinkó Eszter a tb-finanszírozás automatikus kiterjesztésének veszélyét látja abban is, ha úgy nyitják ki a kasszát, hogy a közszolgáltató intézmények számára egyúttal megmarad a teljesítményvolumen- korlát (TVK), mivel ebben az esetben a magánszolgáltatók kimazsolázhatják a jól fizető tevékenységeket. A kórházi finanszírozásban a rendszer anomáliái miatt léteznek olyan beavatkozások, amelyeket „megéri” elvégezni, míg másokat nem. A magánszolgáltatók érthető módon arra törekednének, hogy olyan ellátást nyújtsanak, amelynek tb-finanszírozása fedezi a költségeket, a többit pedig meghagynák a közszolgálati szektornak, amely így még a mainál is rosszabb helyzetbe kerülne.
  A legfontosabb, hogy a betegutakat és a hozzáférést pontosan szabályozzák, különben akinek pénze van, az szignifikánsan hamarabb kerül ellátáshoz – döntően közpénzből –, mint az az állampolgár, aki az önrészt nem tudja előteremteni. Sinkó Eszter úgy látja: a várólisták az esetek többségében nem azért vannak, mert a közszolgálati intézmények nem tudnak több beteget ellátni, hanem mert a teljesítményvolumen- korlát miatt nem kezelhetnek többet, hiszen bizonyos esetszám fölött az OEP nem állja a költségeket.
  A rendszerelemző felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a magánszolgáltatók sokszor a közintézményeknél szebb környezetben fogadják a betegeket, közel sem biztos, hogy jobb klinikai minőségben gyógyítanak. Sőt, mivel kisebb esetszámmal dolgoznak, nincs annyi gyakorlatuk, így esetükben nagyobb lehet az esélye a hibák előfordulásának vagy annak, hogy a beavatkozások után szövődmények lépnek fel – amelyek utókezelése ma is a közkórházakban történik.
  Sinkó Eszter szerint meg lehetne nézni, milyen ellátásokra kellett várni a TVK bevezetése előtt is; ez adhatna pontos képet arról, mely területeken mutatkozik hiány. A kisebb településeken kevés a szakrendelő, így ott lenne tere a közfinanszírozást élvező magánszolgáltatóknak, de a kórházi szektorba „nehéz hozomra bevonni a tőkét”, hiszen a fekvőbeteg- ellátó intézmények létrehozása és működtetése igen sokba kerül. A magántőke már rég megjelent azokon a területeken – lásd a képalkotó diagnosztikát vagy a dialíziskezelést –, ahol hasznot remélt, vagyis az üzleti szférát nem kell külön ösztönözni: ha a befektetők látnak perspektívát abban, hogy beruházzanak az egészségügybe, akkor ezt úgyis megteszik.
  Sinkó némileg kockázatosnak tartja, hogy az OEP szolgáltatást vásárolva a magánszolgáltatók között is válogathat, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a legtöbb olyan területen, ahol ez megvalósítható lenne – például a kis szakellátási kapacitással rendelkező vidéki térségekben – „nem terem csak úgy ott egy magánrendelő”. A fővárosban mindez nem jelentene nagy változást, hiszen Budapesten az országos átlagnál most is több a járóbeteg-szakellátás. Itt a beutalási rendet kellene mielőbb megváltoztani, hogy az indokolatlan keresletet vissza lehessen fogni. A szakértő szerint egyébként sem a magánszolgáltatók szerepének a megtalálása jelenti a legnagyobb gondot, sokkal inkább az ellátásszervezés intézményrendszerének újrahonosítása és a szabad intézményválasztás bevezetése. Ha a kormány abban gondolkodik, hogy bővítse a finanszírozott ellátók körét, akkor mindenekelőtt felül kellene vizsgálnia és a szükségletekhez igazítania a közintézmények TVK-ját.

Megszűnhetnek-e közszolgáltatók?

A Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke, Rácz Jenő arra hívta fel a figyelmet, hogy miután a kassza zárt, a tb-finanszírozás magánszolgáltatókra történő kiterjesztése nem azt jelentené, hogy az állam több pénzt fordít az ellátásra, csupán azt, hogy máshogy osztaná el a rendelkezésre álló forrásokat. Ha tehát új szolgáltatókat vonnak be, bizonyos, eddig közfinanszírozásban részesült intézmények kikerülnek majd ebből a körből, így azokat meg kellene szüntetni.
  Rácz Jenő rámutat: a kormánynak azt is figyelembe kell vennie, hogy a területi ellátási kötelezettség jelenleg az önkormányzatoké, emiatt a befogadott magánszolgáltatónak szerződést kellene kötnie a helyhatósággal az egészségügyi ellátás helyi biztosítására. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nap 24 órájában, az év 365 napján elérhetőnek kell lennie. Ha ugyanis ezt nem vállalja, a drága sürgősségi feladatokat továbbra is a közintézmények kényszerülnének ellátni, akiknek e kötelezettség teljesítése komoly versenyhátrányt jelentene.
  Más a helyzet, ha egy térségben hiány mutatkozik az ellátásban: ott számítanak a magánszolgáltatókra. Amennyiben azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak az állami és a magánintézményekre, akkor az ellen nem lehet kifogást emelni, hogy az OEP szabadabban vásároljon szolgáltatást, hiszen a beteg érdeke, hogy minél jobb minőségű ellátást kapjon, tekintet nélkül arra, ki az egészségügyi szolgáltató tulajdonosa. Rácz ugyanakkor óvatosságra intett. Úgy látja ugyanis, ha egy adott területen magánszolgáltatóra bízzák a betegek kezelését és az adott intézmény csődbe megy, akkor sérülhet az ellátás biztonsága: ha egyszer már bezártak egy közfinanszírozott intézményt, azt csak nehézkesen lehet újra megnyitni.