Genetika és társadalom

A klasszikus férfi és női szerepek korában a férfiak általában harc közben vagy baleset során sérültek. A férfivá válás szinte minden törzsi népnél valamilyen fájdalmas rítushoz, próbatételhez (körülmetélés, hegtetoválás stb.) volt kötve, melyet szó nélkül, a szenvedés látható jeleinek kimutatása nélkül kellett elviselniük. A nőknél a hasonló rítusok és a szülési fájdalom néma elviselése sok törzsnél alapvető követelmény volt. Ugyanakkor a családtagok vagy a törzs valamely tagjának elvesztésekor hangos sírással, jajgatással jelezték fájdalmukat. A régmúlt idők szokásai és a több ezer éves szocializáció hatására a társadalom még ma is toleránsabb egy nő esetében a fájdalom kinyilvánítása terén, mint a férfiaknál. A XX. századtól kezdve azonban megváltoztak a klasszikus szerepek, sok nő családfenntartó, vezető beosztású, vagy korábban csak férfiak által végzett hivatást választott. A stresszhatások sokszorosára felerősödve jelentkeznek a nőknél, azok minden következményével.

A fájdalom megélésében jelentkező nemi különbségek ma már evidenciákon alapuló klinikai vizsgálatok és epidemiológiai adatok alapján egyértelműen bizonyítottak. A mai nők hajlamosabbak a visszatérő, súlyosabb, egyszerre több helyen jelentkező, tartós, hosszú ideig tartó (krónikus) fájdalmakra. Kísérleti vizsgálatokkal igazolták, hogy a nők fájdalomküszöbe egyértelműen alacsonyabb, mint a férfiaké, és kisebb a fájdalmas ingerrel szembeni toleranciájuk is. A nők életük során sokkal több fizikai állapotváltozáson esnek át, mint a férfiak, s ezek a fájdalom kialakulásának kockázati tényezői lehetnek. Ezeket a női nemi hormonok szintjének változásai (menstruációs ciklus, szülés) hozzák létre, melyek fájdalommal járhatnak. Az ösztrogén szerepe több fájdalomkórképben (migrén, temporo-mandibularis betegség [TMD] stb.) bizonyított. Nőknél a krónikus fájdalomszindrómák (fejfájás, kismedencei fájdalom stb.) többsége általában a reproduktív évek alatt kezdődik, és előfordulási gyakorisága a pubertás utáni időszakban emelkedik.

Klinikai vizsgálatok igazolták azt is, hogy a nők gyakrabban fordulnak a fájdalmukkal orvoshoz, mint a férfiak. A nők közül is a házasságban élők keresik fel gyakrabban az orvost, s az özvegy vagy egyedül élő nők ritkábban. A magasabb iskolai végzettségű nők ritkábban mennek a fájdalmukkal orvoshoz, mint alacsonyabb iskolai végzettségű társaik. Azt is kimutatták, hogy az orvosok kevésbé veszik komolyan a női betegeket, s a fájdalmat gyakran pszichés eredetűnek gondolják.

Bizonyos, fájdalommal járó betegségek nőknél gyakrabban fordulnak elő, mint férfiaknál: a nő/férfi arány fibromyalgia esetében 4:1 (az esetek 80−90%-át nőknél diagnosztizálják), rheumatoid arthritis, osteoarthritis és migrén eseteiben 2,5:1, temporo-mandibularis betegségben 2:1. Ezzel szemben férfiaknál gyakrabban fordul elő a cluster migrén, a Bechterew-kór, a köszvény, a patkóbélfekély, a hasnyálmirigy betegségei és a koszorúér-betegség.

Nemcsak a fájdalom megélésében tér el a két nem, hanem a fájdalomcsillapító kezelésekre adott válaszban is. Az elégtelen kezelések száma nőknél nagyobb, mint férfiaknál. A férfiak és a nők eltérően reagálnak a gyógyszeres és a nem gyógyszeres fájdalomcsillapítási módszerekre, és különbségek mutathatók ki a gyógyszermellékhatások vonatkozásában is. Ezeket mindig figyelembe kell venni a fájdalomcsillapítás során.

A fájdalom megélésében és a fájdalomcsillapító kezelésre adott válaszok vonatkozásában mutatkozó nemi eltérések az alapvető genetikai és anatómiai különbségekre, az eltérő biológiai mechanizmusokra (nemi hormonok) és számos pszichoszociális tényező (másolási stratégiák, nemi szerepek, szorongás, emóciók, depresszió) együttes hatására vezethetők vissza.