Generalizált szorongásos zavar - I. rész
A generalizált szorongásos zavarral gyakran találkozunk az alapellátásban. Jellegzetes tünete a nagyfokú, tartós szorongás és aggodalom bizonyos események vagy cselekedetek miatt. A beteg nehezen képes úrrá lenni szorongása felett, ami gyakran testi panaszokban (fáradtságérzés, izomfeszülés, nyugtalanság, szomatikus tünetek) is megnyilvánul.
Generalizált szorongásos zavar gyanújakor fel kell vetni egyéb pszichiátriai probléma (pl. depresszió) és nem pszichiátriai tényezők (pl. endokrin betegség, gyógyszermellékhatás, megvonási tünet) lehetőségét.
Eredményes kezelési mód a kognitív viselkedésterápia, a gyógyszerek közül elsőként a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók választandók. A komplementer és alternatív medicina eszközeinek generalizált szorongásos zavar elleni hatását eddig nem sikerült igazolni. A kezelési mód kiválasztásakor a beteg kívánságát, a korábbi kezelések eredményét, valamint minden olyan tényezőt számításba kell venni, amely befolyásolhatja a terápiahűséget és a későbbi terápiás hatásokat.
A szorongásos betegségek – köztük a generalizált szorongásos zavar (GSz, angolul generalized anxiety disorder,GAD), a pánikbetegség, a poszttraumás stressz betegség és az obszesszív-kompulzív zavar – a leggyakoribb mentális problémának számítanak az Egyesült Államokban.
A szorongásos zavarok többi formájához hasonlóan a GSz is kedvezőtlenül befolyásolja a mentális egészséget, a szociális és szerepfunkciókat, az általános egészségi állapotot, a testi fájdalmat, a fizikális működéseket és a mindennapi aktivitást, emellett növeli az orvoshoz forduló betegek számát. A GSz-t az esetek egyharmadában egy vagy több további szorongásos zavar is kíséri, melyhez gyakran a funkcionális státus hanyatlása, továbbá az egyéb pszichiátriai problémák vagy a szerhasználat fokozott kockázata társul. A GSz-ben szenvedő betegek gyakran alkohollal vagy más szerekkel próbálnak javítani állapotukon, és nemritkán öngyilkossági gondolataik is vannak. A GSz ugyanolyan károsodásokat von maga után, mint a major depresszió, s végső soron nagyobb ellátási igénnyel és egészségügyi kiadásokkal jár. A GSz prevalenciája, illetve egészségi, funkcionális és gazdasági kihatásai ellenére az állapotot gyakran nem helytállóan kórismézik és kezelik.
Epidemiológia
A szorongásos zavarok közül a GSz fordul elő a leggyakrabban az alapellátási gyakorlatban. A populációs szintű felmérések 3,1%-ban adják meg a GSz 12 hónapos prevalenciáját, míg az alapellátásból származó adatok 5,3% és 7,6% közé esnek. A GSz a 45–49 éves korosztályban fordul elő a legnagyobb arányban (7,7%), és a 60 évesnél idősebbeket érinti a legkevésbé (3,6%). A nők körében minden életkorban csaknem kétszer olyan gyakran állítják fel GSz kórisméjét, mint a férfiak esetében. A GSz prevalenciája a férfiak esetében az életkor előrehaladtával csökken, a nőknél azonban növekedés tapasztalható.
Pszichológiai tanácsadás
A tanácsadás az esetek többségében mérsékli a szorongásos tüneteket. Leginkább a kognitív viselkedésterápia (KVT) bizonyult hatásosnak, mert nem kevésbé hatásos, mint a gyógyszeres kezelés, ugyanakkor kevesebb beteg morzsolódik le a kezelés során, és a terápiás hatástartam is hosszabb. Bár a formális KVT több olyan terápiás ülésből áll, melyet lelki problémák kezelésében jártas szakember vezet, a terápiás alapelvek ismeretében a családorvos is ötvözheti a KVT technikáit saját gyakorlatával, erősítve ezzel a formális kezelések hatását.
A KVT a beteg érzéseit és magatartását befolyásoló irracionális gondolkodást célozza meg. A GSz kezelésében alkalmazott KVT típusos elemei a szorongás és az ezzel kapcsolatos tünetek önmegfigyelése; a kognitív újrastrukturálás (melybe beletartozik a magyarázó és prediktív gondolatok/aggodalmak értékelése és újragondolása; a relaxációs tréning; valamint a megküzdési stratégiák átismétlése. A beteget érdemes megkérni arra, hogy a fokozott szorongással járó állapotokhoz vezető szituációs tényezőkkel és gondolatokkal együtt kövesse nyomon szorongásos tüneteit. Ennek alapján könnyebben azonosíthatja a szorongást kiváltó tényezőket, illetve az elégtelen adaptációt tükröző gondolatokat. A beteg megtanulhatja felvenni a küzdelmet irreális vagy akaratlan aggodalmával, helyettesítve azt reálisabb problémamegoldást biztosító stratégiákkal. Érdemes megmutatni neki, hogyan alkalmazhatja az önnyugtató technikákat – a mély belégzést, a relaxációt és a testmozgást – a fiziológiás izgalom enyhítésére és a tünetek feletti kontroll érzésének erősítésére. A beteget arra kell bátorítani, hogy otthon is éljen ezekkel a módszerekkel.
