hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Géncsendesítés, mikrohullámok

A tudományos Nobel-díjak háttere
 Két tudományos Nobel-díjat is RNS-kutatási eredményekért ítélt oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az orvosi díjazottak kimutatták, hogy RNS-interferenciával szinte bármelyik gén expresszióját gátolni lehet, a kémiai díj pedig azért járt, hogy a folyamatot láthatóvá is tehetjük. Bemutatjuk a fizikai és a közgazdasági díjazottakat is.
Az emberi genom 25–30 ezer génből áll, egy adott sejtben ezeknek azonban csak kis része működik. Hogy mikor melyik gén fejeződik ki, az a transzkripció számos tényezőtől befolyásolt folyamatától függ. A génkifejeződés meghatározásáért több mint negyven évvel ezelőtt két francia, François Jacob és François Monod kapott orvosi Nobel-díjat. Az 1959-ben született, jelenleg a Stanford Egyetem orvosi karán dolgozó Andrew Z. Fire, illetve az 1960-ban született, a worcesteri Massachusetts Egyetem orvosi karán tevékenykedő Craig C. Mello azért kapta meg a legrangosabb tudományos elismerést, mert kiderítette, hogy miként lehet elcsendesíteni (silencing) a géneket.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
DR. JÉKI LÁSZLÓ, ÖTVÖS ZOLTÁN
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés