hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Forradalom van az ember-iparban

A New Scientist segítségével végig futunk 2014 legjelentősebbnek ígérkező mérföldkövein - írja tudományos jövendölésének bevezetőjében az SG.hu.

Az áttekintés egyebek mellett emlékeztet arra, hogy az Egyesült Királyságban idén júliusban a parlament szavazásra bocsátja a genetikai hibákat kiküszöbölő háromszülős mesterséges megtermékenyítés engedélyezését, amiről korábban a MedicalOnline többször is írt. (Lásd a kapcsolódó cikkeket!)

2014-ben érkezik el a nagyközönséghez a Google Glass, ami egészen új távlatokat nyithat az alkalmazások körében is. Az már a Glass korai változatainak tesztelésekor kiderült, hogy például a speciális szemüveget viselő sebész megoszthatja az operációk során általa látottakat az orvostanhallgatókkal, vagy figyelemmel kísérhető a cukorbetegséggel küzdők táplálkozása, jelezve, ha túl magas szénhidráttartalmú élelmiszert akarnának bevinni a szervezetükbe. A kritikusok szerint a szemüveg kamerája újabb arcul csapása lesz a magánéletnek, tönkre téve a társadalmi érintkezéseket.

A tudományos jóslásból az év legnagyobb sporteseménye sem maradhat ki: a brazíliai labdarúgó világbajnokságon az első kezdőrúgásnak lesz tudományos vetülete is. Ha minden a tervek szerint alakul egy deréktól lefelé lebénult tizenéves végzi el a világ legfejlettebb gondolatirányítású külső váza, exoskeletonja segítségével. Az esemény a paralízis ellen küzdő nemzetközi együttműködés, a Walk Again Projekt csúcspontja lehet. Exoskeletonjuk a test alsó felét támogatja, amit az agytevékenység sémáival irányítanak, melyek a fejbőrön, vagy magában az agyban elhelyezett elektródákon keresztül, vezeték nélkül jutnak el a vázhoz - olvasható az sg.hu-n.

(forrás: SG.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink