hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Fizess, ha fáj!

Már látszanak az eredményei az egészségügy két éve tartó átalakításának: számos műtétre többet kell várni, mint négy éve – írja a hvg.hu.

A HVG-nek sikerült megszereznie az interneten már nem hozzáférhető egykori várólistákat, amelyeket a mostanival összevetve látható, hogy a 2008–2009-ben botrányosan hosszúnak mondott, OEP-vizsgálatokat és ellenzéki kritikákat egyaránt kiváltó várakoztatás egyes kórházakban azóta drasztikus megnyúlt. A lap által közölt táblázatokból kitűnik, vannak olyan megyei kórházak, amelyekben három évet kell várni egy térdprotézis beültetésére, két év alatt sem távolítják el a szürke hályogot, az Országos Gerincgyógyászati Központ pedig 2016 harmadik negyedévére ígér gerincstabilizáló műtétet.

Nagy reményt fűzött ahhoz az egészségügyért felelős államtitkárság – emlékeztetnek  –, hogy lényegében befektetés nélkül csökkenthető az országos várakozási átlagidő, csupán ki kell szűrni a listákról azokat, akik renitens módon egyszerre több helyre is bejelentkeztek. „Az elmúlt három hónap alatt 430 beteg kért más intézményi várólistára történő átjelentkezést” – válaszolta az írásban feltett kérdésükre az OEP. Mivel azonban ugyanezen idő alatt 127 ezren álltak be a sorba, érhető, hogy ez nem sokat nyomott a latban.

Az írás szerint illúzió is a várakozás rövidülését várni a listák transzparenciájától, hiszen mint írják: „A kérdés az, hogy összességében többen kapnak-e ellátást, ha egyesek másik intézményt választanak. A jelenlegi egészségügy-finanszírozás logikája szerint nem, mivel az OEP-támogatás nem függ attól, mekkora a ledolgozandó sor. Így ha valamelyik kórház – tegyük fel – havi tíz csípőprotézis-operációra kap pénzt, akkor is ennyi beteget vesz sorra, ha százan, és akkor is, ha kétszer ennyien állnak nála sorban. A várakozás többnyire nem azért van, mert kevés a műtő vagy az orvos, hanem mert több az igény, mint amennyit az OEP finanszíroz.”

A várólisták országos rövidülésének valószínűsége az idei évben a nullához közelít, mivel semmilyen pluszpénz nincs a többletfeladatok ellátására. Sőt a kormány a béremelésekhez szükséges 34 milliárd forintot is a betegellátásra szánt költségvetési összegből kanyarította ki. Így akinek sietős, az továbbra is, sőt egyre inkább zsebbe fizetve éri el a soronkívüliséget – olvasható a hvg.hu-n.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...