hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Félmilliárd jut a Semmelweis Ignác-emlékévre

Döntött a kormány a Semmelweis Ignác-emlékév programjainak forrásáról. A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározat szerint összesen félmilliárd forintot fordítanak az emlékév programjaira.

Ennek nagy részét, 458 millió forintot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezeli majd. A Külgazdasági és Külügyminisztérium 32 millió, míg a Magyar Tudományos Akadémia 10 millió forintos forrást kap a központi költségvetésben az emlékévvel összefüggő feladatokra.

A közlöny november 29-ei számában jelent meg a kormányhatározat arról, hogy 2018-at Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítja a kormány, hogy méltó módon emlékezzen meg "az anyák megmentőjéről" születésének kétszázadik évfordulóján. A kabinet mind az anyaországban, mind a határon túl és diaszpórában élő magyarság körében támogatja és szorgalmazza olyan rendezvények szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek Semmelweis Ignác orvos munkásságához kötődnek, és hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez.

Semmelweis Ignác (1818-1865) a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja. Ő vette észre először, hogy a gyermekágyi láz fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos keze terjeszti.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink