hirdetés

Felmentették a veszélyeztetéssel vádolt nőgyógyászt

Részben jogerősen felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon azt a szülész-nőgyógyászt, aki az eredeti vádirat szerint 2003-ban a MÁV Kórház ügyeletes orvosaként mulasztásokat követett el és ezzel veszélyeztetett két szülő nőt - közölte a honlapján a bíróság.

H. Szabolcsot kétrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták meg, a bíróság azonban mindkét vádpontban bizonyítottság hiányában felmentette őt. Az egyik vádpontban - amelyben egy anya életét vesztette - a vád és a védelem is tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, így az jogerőssé vált, míg a másik vádpontban az ügyészség képviselője fellebbezést jelentett be, így a per a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

H. Szabolcs a vádbeli időben a MÁV kórházban volt nőgyógyász. A büntetőeljárás az egyik ügyeleti idején történt két szülés kapcsán indult ellene. A vád tárgyává tett esetek egyikében el kellett távolítani a szülés után az anya méhét, a másik esetben pedig az anya meghalt.

Az ügyészség korábban sem látta bizonyítottnak, hogy az egyik kismama maradandó fogyatékossága és a másik anya halála a vádlott mulasztásai miatt következett be, ezért a vádat módosította. A megismételt eljárásban az elhunyt nő ügyében a vádlott részéről további - az anya egészségét veszélyeztető - mulasztást sem látott bizonyítottnak, ezért a vádlott felmentését indítványozta. A másik kismama esetében pedig annak megállapítását kérte, hogy az életveszélyes állapot a vádlott mulasztásai miatt alakult ki. Ilyen mulasztásként nevesítette az adminisztrációs kötelezettség, illetve egy olyan vizsgálat elmulasztását, amelynek révén a kivérzés veszélye hamarabb észlelhető lett volna.

A kerületi bíróság elsőfokú ítélete szerint a méheltávolításos eset kapcsán nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott olyan mulasztást követett el, amely összefüggésbe hozható a nő életveszélybe kerülésével. A bíróság a megállapításait a többi között az ügyben készült három igazságügyi orvosszakértői véleményre és a szakértők egymás jelenlétében tett tárgyalási nyilatkozataira alapozta.

Az elhunyt nő esete kapcsán - amelyben az ügyész is felmentést indítványozott – azt is kiemelte, hogy a nyomozás során beszerzett dokumentumok is hiányosak voltak. Csak a megismételt bírósági eljárás végén került elő például egy olyan, magzati szívhangot rögzítő CTG-lelet, amely szerint a vádlott a szülés előtt az anyát megvizsgálta, és a magzattal minden rendben volt, ennek megfelelően semmi nem utalt egy esetleges későbbi kockázatra. A nyomozás során eljáró szakértő - aki ezt a leletet korábban nem ismerte - a tárgyaláson a vádlott javára módosította a véleményét.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...