Felhatalmazás a betegekért
Minden év május 12-én, Florence Nightingale születésének évfordulóján ünnepli az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (ICN) a világ összes ápolójával együtt az Ápolók Nemzetközi Napját. Rozsos Erzsébet ápolásetikus írása a Népszavában.
Az ünnep 2026-os jelmondata: „A mi ápolóink. A mi jövőnk. A felhatalmazott ápolók életeket mentenek.” Ez a mondat nem pusztán ünnepi üzenet, hanem figyelmeztetés is, írja Rozsos Erzsébet.
A felhatalmazás (megerősítés) fogalmát az ICN sajátos értelemben használja. Üzenete világos: az ápolók és szakdolgozók nap mint nap emberi életek minőségét teszik jobbá és életeket mentenek. Hatásuk azonban csak akkor érvényesül teljes mértékben, ha megfelelő felhatalmazással rendelkeznek. A felhatalmazás hiánya nem egyéni kudarc, hanem szakpolitikai felelősség. Nem természeti csapás, ha az ápolók megbetegszenek, kiégnek, elhagyják a pályát vagy elvándorolnak, ez rendszerszintű következmény. Amikor a betegek méltatlan körülmények között várakoznak, vagy az ellátás rossz minősége miatt szenvednek, az nem kizárólag orvosi kérdés, hanem irányítási és szervezeti probléma.
A jelenlegi helyzetben az egészségügyi dolgozók morális felelősséget viselnek anélkül, hogy ehhez megfelelő morális, szakmai, jogi és döntéshozói felhatalmazással rendelkeznének. Ez az ellentmondás hosszú távon fenntarthatatlan. Hozzájárult ahhoz a gyakorlathoz, amely az ellátórendszer meggyengüléséhez vezetett. Nemcsak valaminek a hiányát mutatta fel, hanem a szakdolgozók számára az erkölcsileg vállalhatatlan betegellátáshoz vezetett. (...)
Nem lehet az egészségügyben a XXI. század kihívásait XVIII.-XIX. századi hierarchiákra és elavult működési modellekre építve kezelni. Különösen akkor nem, amikor az állami ellátórendszerből jelentős számú szakdolgozó ment külföldre dolgozni, illetve áramlott át a magánellátásba anélkül, hogy ez utóbbi arányosan hozzájárult volna a képzésükhöz, sőt a szakdolgozók képzését a NER-kormány módszeresen szét is verte. Gyakorlathiányos pályakezdésük előrevetíti, hogy e felkészületlen szakemberek otthagyják az első munkahelyüket, aztán csalódásukban az egész egészségügyet. (...)
A teljes írást ITT olvashatja
