Féktávolság

John Lasseter: Verdák

A 3D-animáció amerikai urai hetedik egész estés filmjükkel egyszerre tartják lábukat a féken és a gázpedálon. A Pixar főrendezője – aki mellesleg egyben a Disney új kreatív igazgatója – a jelek szerint pár féktávolságnyival lemaradt önmaga mögött, amikor óvatosra vette a figurát: a szép, kerek történet és didaktikus üzenet oltárán feláldozta a korábbi filmekre jellemző csavarosságot – a technikai újításokra azonban ezúttal sem panaszkodhatunk.

A Pixar első három sikerfilmjét (Toy Story 1–2., Egy bogár élete) rendezőként jegyző John Lasseternek minden oka megvan a büszkeségre, hiszen a stúdió egyik alapítójaként oroszlánrésze volt az egyszerre gyermek- és felnőttbarát alkotói attitűd megteremtésében, ráadásul már 1989-ben rövidfilmes Oscar-díjat nyert a Pixarnak a Bádogemberrel. Lasseter azóta minden projektet felügyel az irodaház- játékbolt keverékre emlékeztető emeryville-i épületében, és most, hétéves „hallgatás” után megint rendezésre adta a fejét. A játékok és a bogarak világát zseniálisan feltérképező, az animációs és az élő szereplős filmek erényeit sikerrel ötvöző Lasseter két okból döntött a látszólag bugyutának tűnő autósfilm ötlete mellett: gyerekkora óta rajong a kocsikért, és mert olyan üzenetre lelt, melyet mindenképpen meg akart osztani közönségével. Nem könnyű annak az embernek a feladata, aki mások tanainak összegzése és újrarendezése után prófétának hiszi magát, és ezért azt képzeli, hogy minden gondolata és szava arany. Nem könnyű tehát rendezőnknek sem, aki a Toy Story 2. bemutatása után felesége unszolására két hónapra kiszállt a mókuskerékből, és családjával végigutazta a 66-os utat. Ekkor született meg az elhagyatott kisvárosba vetődő versenyautó figurája, a győzelmet győzelemre halmozó sikerfi Villám McQueen, aki Lasseter alteregójaként felismeri, hogy az életben nem a cél elérése a lényeg, hanem az oda vezető út szépsége. Így lett a stúdió hetedik egész estés filmjéből személyes vallomás, helyenként bántóan közhelyes hollywoodi tanmese, a főrendező pillanatnyi, alaposan átélt lelkiállapotának kivetülése a gyöngyvászonra.