Feketébe hajló zónák is vannak a magyar egészségügyben
A nemrég elhunyt Karsai Dániel jogi csapatát Stánicz Péter ügyvéd vezette az Emberi Jogok Európai Bizottsága előtt – a 24.hu kérdezte.
Bár tudtuk, hogy belátható időn belül bekövetkezik, Karsai Dániel halála mégis megdöbbentette mindazokat, akik együttérzéssel követték a sorsát, már csak azért is, mert a halála előtt két nappal még metsző posztban reagált a belpolitika fejleményeire. Dániel a jogi csatát elveszítette, és ha jól értem, akkor az sem adatott meg neki, hogy a saját döntése alapján méltósággal haljon meg, hiszen a légzése állt le.
Dániel azt már korábban közzétette, hogy előzetes rendelkezést tett közjegyző előtt. Meghatározta, hogy melyek azok az ellátások, amelyeket nem szeretne igénybe venni. Ennek részleteit ő sosem osztotta meg a nagyközönséggel, tehát ezt én sem tehetem meg. De tény, hogy készült előzetes rendelkezés.
Tudjuk, hogy lélegeztetőgépre nem tették, ezt testvére, Karsai Péter elmondta.
Abban az értelemben tehát az ő akarata érvényesülhetett, hogy amit nem szeretett volna, azt nem erőltették rá. A magyar szabályozás ennyit tesz lehetővé, és ő élt az ebből adódó maximummal. Az viszont tény, hogy nem volt lehetősége arra, hogy megválassza a halála idejét és módját.
Pedig ezért harcolt. És egy ilyen esetben a tét nem csak annyi, hogy az élete végén járó ember meddig akar élni. Ez azzal is összefügg, hogy tudja-e, mikor vegyen végső, méltó búcsút szeretteitől, barátaitól.
Ez így van, ezzel teljesen egyetértek. Amikor Danival találkoztunk, mindig úgy jöttünk el tőle, hogy lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom. Minden találkozásnak volt egy ilyen nehézsége, és különleges értéke is.
Az Alkotmánybíróság döntése szerint önrendelkezési jogunk része az, hogy dönthessünk az életünkről, és dönthessünk a halálunkról: a saját halálhoz való jog elvben mindenkit megillet. Ez nem feltételezné az eutanáziához való jogot?
Az Alkotmánybíróság megközelítése igazából meglehetősen életidegen. A testület az önrendelkezés jogát elvi szinten fogalmazta meg, azt nem vizsgálta, hogy milyen lehetőségeknek kellene rendelkezésre állniuk ahhoz, hogy az emberek élhessenek ezzel a jogukkal.
A kezelés visszautasításának lehetősége nem sokat segít ALS vagy sok más betegség esetén. Például a szklerózis multiplex is olyan kórkép, hogyha valaki visszautasítja az életfenntartó ellátásokat, akkor sokat ronthat saját életminőségén, szenvedhet, de annak időtartama felett nincs kontrollja. Nem biztos, hogy hamarabb hal meg. Tehát valójában az, amit az Alkotmánybíróság mond, hogy a méltó halálhoz való jog az önrendelkezés részét képezi, az elvek szintjén szépen hangzik, de nem állja ki a mindennapi gyakorlat próbáját. A testület nem vizsgálja, hogy a gyakorlatban mi történik, hogy az alapjog valóban érvényesül-e.
Elolvastam az Alkotmánybíróság válaszát Dániel beadványára, és a strasbourgi bíróság határozatát is. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a szövege világos és logikus, jogi diploma nélkül is érhető. Az Alkotmánybíróság válasza a népszavazási kérdés kapcsán zűrzavarosnak tűnt, mintha az lenne a cél, hogy mindenki veszítse el a fonalat. Nem tudom, hogy gyakorló jogászként ezzel egyáltalán egyetérthet-e.
Nos, az Alkotmánybíróságnak nem volt könnyű dolga, mert a testületnek már volt két korábbi döntése, amelyeket eutanáziahatározatnak neveztek el. Ezeket az alkotmányjogi irodalom is így hívja, miközben ez az elnevezés teljesen elhibázott, mivel az Alkotmánybíróság az ellátás visszautasításáról és általánosságban az életvégi kérdésekről döntött, nem az eutanáziáról. Láthatjuk, hogy az Alkotmánybíróság döntése még mindig nem választja szét világosan az eutanáziát és az életfenntartó ellátás visszautasítását, továbbá az aktív és a passzív eutanázia különbségtételre is utal, ami évtizedek óta meghaladott megközelítés. Az eutanázia definíciószerűen azt jelenti, hogy valakinek a saját, szabad és önkéntes kérésére más oltja ki az életét. Passzív eutanázia nem is létezik, az eutanázia mindig aktív cselekvést igényel. Az Alkotmánybíróság azt egyáltalán nem vizsgálta, hogy az ellátás visszautasítása a gyakorlatban miként történik, a szabályozás a gyakorlatban alkalmazható-e. Ebből is látszik, hogy az Alkotmánybíróság döntése nem csak a való életbeli helyzetektől áll távol, de még a modern fogalomhasználattal vagy a nemzetközi szinten elfogadott dogmatikával sincsen összhangban. A döntés eleve pontatlan fogalomhasználaton alapul.
