Fájdalom: „egyik betegnél ez válik be, a másiknál más”

A beszélgetésből egy rövid részt idézünk a tudásról, kutatásról, a megismerés útjáról:

 – A fájdalomcsillapításról még könyvfejezetet is írt, ezért kérdezem, mi a véleménye arról, hogy a nemzetközi fájdalomtársaság elnöke, Fernando Cervero azt írja nemrég megjelent könyvében – Understanding Pain –, hogy a fájdalom még ma is ismeretlen terület, nincs definíciója, azt sem tudjuk, mi a (krónikus fájdalom) funkciója, nem tudjuk, hogyan lehet összekötni a molekuláris és celluláris folyamatokat a fájdalom–tudattal, és azt sem, hogyan hatnak a fájdalomcsillapítók. Vagyis a tudomány alig tud valamit arról a jelenségről, ami miatt a legtöbben fordulnak orvoshoz, patikushoz?

 – Sok igazság van benne. A fájdalomcsillapítókat a tapasztalat alapján használjuk. Vannak hatékony fájdalomcsillapítóink, hiszen az opioidok pl. nagyon jól működnek. A gyógyszerkutatás azonban egyébként is sokszor úgy halad előre, hogy van egy hatékony molekulánk, és annak a hatásmechanizmusát megismerve jutunk egy kicsit közelebb a háttérben zajló folyamatok megismeréséhez. A neuropátiás fájdalmaknál, a krónikus fájdalomszindrómáknál azonban még kevéssé ismert, hogy mi ez a háttér. Érdekes az is, hogy az antiepileptikumokat újabban mennyi más területen is használják, pl. bipoláris kórképeknél, neuropátiás fájdalomban. Vagy mennyire különböző szerek alkalmasak migrén–profilaxisra. Ilyenkor csak a tapasztalatra hagyatkozhatunk, egyik betegnél ez válik be, a másiknál más, de nem tudjuk pontosan, hogy ezen a területen miért hatásos egy béta-blokkoló, egy antiepileptikum vagy egy antidepresszáns.

 – Az opiátok az orvos- és gyógyszerésztudomány alapját és nagy sikertörténetét jelentik, a farmakológia kezdete is a morfin előállításához kötődik, a hazai gyógyszerkutatás fellendülése pedig Kabay János és felesége, a vegyész Kelp Ilona munkásságához, a mákszalmából való gazdaságos kivonás kidolgozásához. Knoll József és Magyar Kálmán vezetésével a Gyógyszertani Intézetben is felfedeztek egy fontos gyógyszert, a deprenylt, amit már évtizedek óta kutatnak. Még ma is vannak nyitott kérdések e Parkinson–gyógyszer kapcsán?

– Igen, hiszen a deprenyl kapcsán is felmerült, mint sok központi idegrendszeri szer esetében, hogy bár ismerjük a neurotranszmissziót befolyásoló elsődleges hatásukat, nem ismerjük a hatásukra bekövetkező valamennyi változást. Vagyis a terápiában már használt, meglévő gyógyszerek esetében is lehetnek új felismerések. A deprenylnél neuroprotektív hatás merült föl a farmakológiai kísérletekben, sejttenyészeten, amit iszonyú nehéz humán vizsgálatokkal igazolni. Roppant bonyolult megválaszolni, hogy egy sejtvédő hatás esetében annak bizonyítására milyen hosszú vizsgálatokra, milyen objektív paraméter mérésére lenne szükség. Azt sem tudjuk, kiknek és mikor kellene elkezdeni adni a szert, hogy megelőzzük a neuronpusztulást, hisz nem ismert a betegség korai markere, a Parkinson-kór tüneteinek megjelenésekor pedig már a dopaminerg neuronok 80 százaléka elpusztult. A gyógyszerkutatás az eddigiekben főleg arra irányult, hogy van egy kialakult betegség és annak tünetei, azt kell megszüntetni, holott a megelőzés sokkal fontosabb lenne. De a prevencióra szánt szerek kipróbálásához nincsenek eszközeink és sokszor elegendő tudásunk sem – olvasható a pharmaonline.hu-n.