hirdetés

„Ez a mi útkeresésünk”

Velkey Györggyel, a Magyar Kórházszövetség új elnökével közöl interjút a vg.hu, ebből idézünk egy rövid részletet.

– A közelmúltban ismét felvetődött: szabályozott formában, de mindenképpen be kellene engedni a magánbetegeket a közintézményekbe ahhoz, hogy a közkórházak a magánforrásokból többletpénzhez jussanak. Elődje, Rácz Jenő is emellett érvelt, lett is belőle nagy felzúdulás.

– Pedig ez valóban nagyon jó lehetőség arra, hogy pótolják azokat a forrásokat, amelyek hiányoznak az intézmények működtetéséhez, az orvosok, ápolók megélhetéséhez. Sok kórház, köztük mi is elindultunk ebbe az irányba, például plasztikai beavatkozásokhoz bérbe adjuk a műtőnket, fizetős szűrővizsgálatokat végzünk, egy német gyereksebész mellett asszisztálnak a munkatársaink. Ez a mi útkeresésünk, de a jó az lenne, ha ezt rendszerszerűen, szigorú szabályok mellett, de szabadon végezhetné mindenki.

– A politika azonban inkább szemet huny a szürke zónában működő magánbeteg-ellátás felett, csak nehogy azzal vádolják, a tehetőseknek kedvez.

– Ha továbbra is megfelelő színvonalú marad a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügy, és nagyon világosan elkülönül a magán-, illetve a közellátás, senki sem jár rosszul. Ami pedig az ilyen és ehhez hasonló, a politikai által tabusított témákat illeti, ezeket kell megjeleníteniük az olyan közszereplőknek, amilyen például a kórházszövetség elnöke.

– Aki egyúttal politikus is, a Fidesz-KDNP színeiben a Fővárosi Közgyűlés tagja.

– Inkább a politikában is szereplő egészségügyi szakértőnek nevezném magam.

 A továbbiakban Velkey György arról is beszél a vg.hu-n, hogy mit kezdhet egy egészégügyi szakember a politikával, amely voksokban gondolkodik.

(forrás: vg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...