hirdetés
2025. március. 03., hétfő - Kornélia.
hirdetés

 

Évek múlva is nagyobb eséllyel halnak meg a kórházban kezelt Covid-betegek

A koronavírus-fertőzéssel kórházba került embereknél két és fél év elteltével is nagyobb az esélye a halálozásnak, írja a Telex.

Az Infectious Diseases szaklapban megjelent tanulmány azt írja: a kutatók közel 64 ezer ember bevonásával készítették el a kutatásukat, a francia nemzeti kárigény-adatbázist felhasználva azonosították a kórházba került felnőtteket, akik 2020 januárja és augusztusa között kapták el a vírust. Az alanyok átlagéletkora 65 év volt. Az ő kórtörténetüket aztán a teljes lakosságból majdnem 320 ezer fős, hasonló korú, nemi eloszlású és tartózkodási helyű csoporttal hasonlították össze, akik ugyanebben az időszakban nem kerültek kórházba coviddal.

A kutatók 30 hónapig követték nyomon a vizsgálat résztvevőit, figyelemmel kísérték a haláleseteket és a kórházi beutalásokat. A két csoport eredményeinek összehasonlításával jelentős hosszú távú egészségügyi kockázatokat azonosítottak azoknál, akiket kórházban kezeltek Covid-19-cel.

A kórházat megjárt covidfertőzötteknél magasabb volt a halálozás aránya a kontrollcsoporthoz képest, és valószínűbb volt a későbbi kórházi kezelés is, különösen neurológiai, pszichiátriai, szív- és érrendszeri, illetve légúti problémákkal. A férfiak és nők között nem voltak jelentős különbségek, kivéve a pszichiátriai problémákat, amik inkább a nőket érintették.

Míg ezek a többletkockázatok az első hat hónap után minden kimenetelre csökkentek, a neurológiai és légzőszervi rendellenességek, a krónikus veseelégtelenség és a cukorbetegség esetében akár 30 hónapig is emelkedtek, írja a Telex.

Jürgen Jester képe a Pixabay -en.
Jürgen Jester képe a Pixabay -en.

(forrás: Telex)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink